A Rail Cargo Hungaria a Transport Logistic 2011-en
A Rail Cargo Hungaria Zrt. a legjelentősebb szállítmányozással és fuvarozással foglalkozó cégek között vett részt a világ legnagyobb logisztikai kiállításán, a Transport Logistic-on Münchenben. Ezt a rendezvényt a társaság – más jelentős konferenciák és szakmai vásárok mellett – mindig kiemelt figyelemmel kísérte. A vállalat menedzsmentje a BILK Kombiterminál Zrt. vezetőségével együtt képviseltette magát az anyavállalat, a Rail Cargo Austria AG konszern standján. A kiállítás kiváló stratégiai lehetőségeket kínált, hiszen a szektor legfontosabb szereplői gyűltek össze egy helyen.
A nemzetközi egyeztetések mellett kiemelt jelentőségű volt az ágazat hazai szereplőinek informális találkozója. Az Rail Cargo Hungaria Zrt. támogatásával a Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetsége a szakkiállítás történetében első alkalommal szervezett ún. „Magyar Estet”, amelynek a vállalat ezzel az indító programmal kíván hagyományt teremteni. Az est keretében a közel hatvan magyar résztvevő közösen erősítette tovább üzleti kapcsolatait és kötetlen formában egyeztette álláspontját a magyarországi közlekedési és logisztikai szakma kérdéseiről, kihívásairól.
A rendezvény kiemelt szakterületei ezúttal is a logisztika, telematika és közlekedés, az árufuvarozási és szolgáltatási rendszerek, valamint az intralogisztika voltak. Közel 60 országból több mint 1500 kiállító jelent meg a rendezvényen, amelyet zárásig a szakma 134 országból érkező több mint 51 ezer képviselője látogatott meg. Annak ellenére, hogy az üzlet volt a középpontban, a résztvevők a hatalmas standok között a kiállítás oldott, kötetlen hangulatát élvezhették. Az adatok tanúsága szerint az ágazat fellendülőben van: 7%-kal nőtt a látogatók száma, és a két évvel korábbi eseményhez képest a vendég országok száma is 22-vel gyarapodott.
(Ezt a cikket 432 alkalommal tekintették meg.)