Baleset-megelőzés Biztonság Hírek Korlátozások Közlekedéssel kapcsolatos hírek KRESZ Rendezvények

A sebességszabályozásban is döntő szempont a közlekedés biztonsága

Schváb Zoltán közlekedési helyettes államtitkár nyitotta meg a Közúti Sebességszabályozási Napok szakmai találkozót 2011. április 13-án, Sopronban. A kétnapos rendezvény előadói járművezetői, üzemeltetői, tervezői és szabályozói nézőpontból elemzik a sebességhatárok kérdését.

A helyettes államtitkár bevezetőjében utalt arra, hogy a sebességszabályozás a közlekedésszabályozás egyik legvitatottabb kérdése Magyarországon is. Számos híve van a jelenleginél megengedőbb gyakorlatnak, miközben – jellemzően egy-egy súlyos baleset, kirívó szabályszegés nyomán – gyakran felmerül a szigorúbb korlátozás igénye is.

Schváb Zoltán elmondta, hogy az Európai Unió mostanáig nem egységesítette a sebességhatárokat. A tagállamokban lakott területen belül központi iránymutatás híján is szinte egységesnek mondható az 50 km/órás általános sebességkorlátozás, míg lakott területen kívül és autópályán meglehetősen nagy szórást mutatnak a betartandó értékek. A sebességhatárok folyamatos mozgásban vannak a nemzetközi gyakorlatban, a változások oka forgalomszervezési, közlekedésbiztonsági megfontolások mellett akár környezetvédelmi, energiahatékonysági cél is lehet.

A helyettes államtitkár emlékeztetett arra, hogy Magyarországon 1993 márciusa óta 50 km/óra a megengedett legnagyobb sebesség lakott területen belül. Az intézkedés jelentősen javította a közúti közlekedésbiztonsági mutatókat a települési útszakaszokon. A sebességszabályozás terén legutóbb a 2010 januárjában hatályba lépett KRESZ-módosítással történt változás: azóta 3500 kg legnagyobb megengedett össztömegig egységesek a sebességhatárok, változtak a kerékpárokra – főként a gyalogosokkal közösen használt szakaszokon előírt – limitek, és kikerült a vasúti átjárókban néhány évvel korábban számszerűsített sebességhatár.

A 2008. évi KRESZ-módosítás teremtett lehetőséget emelt sebességű szakaszok kijelölésére lakott területen kívül is. Az országos közúthálózaton megépült kedvező vonalvezetésű, néhány esetben osztott pályás útszakaszok üzemeltetése során szerzett, több éves tapasztalatok a jelenleg tervezés alatt álló emelt sebességű főutak kialakítására is döntő hatással lehetnek – húzta alá Schváb Zoltán.

A sebesség helyes megválasztása tehát nemcsak a járművezetőkre, hanem a szabályozókra, tervezőkre is visszatérő feladatot ró. Az előkészítő műhelymunka során minden esetben a forgalom folyamatosságával, gyorsaságával legalább egyenrangú szempontként kell kezelni a közlekedés biztonságát – zárta gondolatait az államtitkár.

A Közlekedésfejlesztési Koordinációs Központ által szervezett Közúti Sebességszabályozási Napokon mások mellett a szaktárca, a közútkezelők, a rendőrség és a szaktudományos élet képviselői értékelik az elmúlt évek tapasztalatait 2011. április 13-14-én, Sopronban.

(Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, Kommunikációs Főosztály)

Forrás: Kormány.hu
.

LEAVE A RESPONSE

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .