Waberer’s Holding: új tulajdonosi szerkezettel, megerősített tőkebázissal, megduplázza árbevételét
Ennek érdekében 2-3 év múlva a cég papírjait bevezetik a budapesti értéktőzsdére – jelentette ki Wáberer György elnök-vezérigazgató azon a sajtótájékoztatón, amelyen a cég új társtulajdonosával, a Mid Europa Partners-szel közösen ismertette a magyarországi és közép-európai piacvezető társaság fejlesztési terveit. (Fotó: Izsák Éva) A tulajdonosok a cél érdekében elsősorban a régióban, azaz Ausztriában, Csehországban, Szlovákiában, Romániában és Lengyelországban keresnek akvizíciós célpontokat. Wáberer György hangsúlyozta: „a tranzakció kiváló lehetőséget kínál növekedésünk megvalósításához. Az elmúlt hat évben megkétszereztük forgalmunkat, az új tulajdonostárssal együtt ugyanezt fele idő alatt elérhetjük. A Mid Europa Partners két héttel ezelőtt vásárolt 49,05 %-os részesedést a holdingban Wáberer Györgytől azt követően, hogy a vállalkozó megvásárolta az AIG közép-európai befektetési alap birtokában volt részvényeket. A tranzakció realizálásához a Gazdasági Versenyhivatal jóváhagyása még szükséges, a tulajdonosok azonban máris világos növekedési ütemtervet dolgoztak ki. Wáberer György, aki továbbra is rendelkezik a részvények fennmaradó hányadával, tulajdonrészét egy éven belül a Mid Europa-val azonos szintre növelheti. Mindez összesen legalább 20 millió euróval növelheti a társaság tőkebázisát. Ezzel megnyílik az út további finanszírozások igénybevételére, amivel a Waberer’s folytathatja közúti fuvarozó társaságok felvásárlását Magyarországon és a környező országokban.
A Mid Europa Partners elkötelezte magát a társaság üzleti stratégiája mellett, és bízik a menedzsmentben. Az idei első negyedév tényszámai és az eddigi intézkedések alátámasztják az árbevétel belátható időn belüli duplázásának tervét. A társaság organikusan, tehát már a tranzakció előtt is 10 százalékos árbevétel növekedési tervet prognosztizált 2011-re. Erre a nyugat-európai gazdaságban a közúti fuvarozási kapacitások iránt folyamatosan növekvő keresletnövekedés is alapot ad. A Waberer’s forgalmának kétharmadát hagyományosan Magyarországon kívüli, főleg nyugat-európai fuvar desztinációkban bonyolítja. A kedvező piaci trendek kiaknázása érdekében a cég ambiciózus kereskedelmi offenzívát indított. A várhatóan tovább növekvő megrendelési állomány kiszolgálására Wáberer György 300-400 új jármű beszerzését tervezi az idei évben, amelyek részben a jelenleg 2300 kamionból álló flottát bővítik, részben a három évesnél régebbi fuvareszközök cseréjét szolgálják. A pénzügyi stabilitás növelése érdekében ugyancsak még a tranzakció előtt Wáberer György tovább stabilizálta működésének finanszírozását. Az eddig évente újratárgyalt hitelezési feltételeket középtávú, rulírozó jellegű, konzorciális jellegű hitel- és bankgarancia-keretmegállapodással váltotta fel. A Waberer’s 2010. évi bevétele várhatóan 331 millió euró, 95 milliárd forint. A társaság jó pozícióban van ahhoz, hogy előnyösen kihasználja az európai közúti fuvarozási piac erős növekedései potenciálját korszerű fuvareszköz-állománya, regionális lefedettsége, alacsony költségbázisa alapján.
HáttérinformációkMid Europa PartnersMegközelítőleg 3,2 milliárd eurós kezelt vagyonával, a közép- és kelet- európai régió egyik legnagyobb, független magántőke befektetője. Jellemezően 50-200 millió euró közötti tőkét fektet be magas jövedelmezőségű, erős piaci pozíciójú, 100-1500 millió euró összértékű vállalatokba. A Mid Europa Partners által kezelt befektetési alapok1999 óta a Mid Europa Partners csapatának befektetési munkatársai kezelték az I-es számú alapot (Fund I), hajtották végre a befektetéseket, keresték meg a befektetési lehetőségeket, menedzselték a portfólió vállalatokat és az azokból történő kiszállást. Magyarországi jelenlét2009. november elején a Mid Europa Partners 64,6%-os tulajdonrészt szerzett az Invitel Zrt.-ben. Még ebben a hónapban további 9,9% tulajdonrészhez jutott, végül ugyanezen év decemberében és 2010. januárban a felvásárolta a fennmaradó részvényeket is, így jelenleg 100%-os tulajdonrésszel rendelkezik a vállalatban. Craig ButcherA Mid Europa Partners budapesti irodáját vezeti, Senior Partner beosztásban. Többek között a vállalat befektetési stratégiájáért és portfolió kezeléséért felelős. A Mid Europa Partnershez 2001-ben csatlakozott, ezt megelőzően hat évet töltött az EBRD londoni és budapesti irodájában. Korábban a Boston Consulting Group-nál és Christchurch International Airport Ltd-nél dolgozott. Diplomáját a Canterbury Egyetemen, Új-Zélandon szerezte, M.B.A. végzettségét az INSEAD-nál, Franciaországban. További információ:
Szentgyörgyi Tibor Vision Communications +36-1-457-8200 email: tibor.szentgyö rgyi@visioncomm.eu Mid Europa Partners: Craig Butcher +36 1 411 1270 .
Forrás: IntegrátorFórum
. |
(Ezt a cikket 409 alkalommal tekintették meg.)