Gazdaság Hírek Közlekedéssel kapcsolatos hírek Közút Útdíj

Elektronikus útdíj 2013-tól!

A Közlekedésfejlesztési Koordinációs Központ megtett úttal arányos díjfizetéssel kapcsolatos elképzelései

Magyarországon a tervek szerint először – első menetben – a nehéz tehergépjárművek számára, 2013 folyamán vezetjük be a megtett úttal arányos elektronikus díjfizetési rendszert. A rendszer működésének műszaki és egyéb részletei gazdasági és piaci elemzések eredményei alapján határozhatók meg.

 

Többféle megoldás

Még nem dőlt el, hogy milyen rendszert alkalmazzunk, a végleges rendszer kialakításához szükséges közlekedési, gazdasági és piackutatások eredményeit folyamatosan dolgozzuk fel. A sokak által kedvelt matricás rendszer módosítását a rendszer rugalmatlansága és kevésbé hatékony volta tette szükségessé. Számos ügyfelünk joggal kritizálta a rendszerben azt, hogy egy-két kilométernyi autópálya használatért is meg kell vásárolnia a teljes időszakra érvényes – kihasználhatatlan – matricát. Legtöbb ügyfelünk számára méltánytalanságokhoz, felesleges kiadásokhoz vezet az időtartamhoz kötött jogosultsági rendszer. Sokan nehezményezték, hogy a megvásárolt matrica a járművek meghibásodása vagy fuvar hiánya miatt kihasználatlan marad. A vállalkozások számára terhet jelentett a matricák előfinanszírozási kényszere. A matrica vásárlása lehet kényelmetlen, nehézkes, felesleges kockázatot jelent, hogy a járművezetőknél erre külön készpénznek kell rendelkezésre állnia. E problémákra megfelelő választ jelent a társadalmi és gazdasági szempontból is megfizethető díjszinten működő, használat arányos elektronikus díjfizetési rendszer bevezetése.

 

Alapvető szempontjaink

Az új díjrendszer részleteinek meghatározása folyamatban van, a felhasználói igények és a hazai gazdasági, forgalmi és úthálózati jellemzők figyelembe vételével két alapvető megoldás közül választjuk ki a leginkább megfelelőt: gyorsforgalmi úti kiterjesztés vagy tágabb, főúti kiterjesztés, valamint ezek változatai (a megtett úttal arányosan fizető díjkategóriák száma, a hálózati kiterjesztés mértéke, valamint a fokozatos bevezetés időbeli ütemezése szerint megkülönböztetve) szolgálnak a későbbi döntés alapjául. A megtett úttal arányos díjszedés várhatóan több fokozatban kerül kialakításra és bevezetésre, aminek első lépése a nehéz tehergépjárművek bevonása, később pedig a többi díjkategóriára is kiterjed a rendszer hatálya. A díjszintek kapcsán is megfigyelhető egyfajta fokozatosság, ugyanis tekintettel a hazai kereslet fizetőképességére, kezdetben csak egy moderált szintű tarifa kerül bevezetésre, amit egy 10 éves időszak végére zárkózna fel a környező országokban tapasztalható átlagos díjszinthez.
A rendszer működésének legfontosabb alapelve azonban bizonyos. A megtett úttal arányos elektronikus díjfizetési rendszerrel üzemelő utakat választók számára az úthasználati díj kalkulációja és fizetése kényelmes és méltányos rendszerrel zajlik. Legyen szó előfizetéses (utólagos elszámolással működő) vagy előzetes, egyenleg-feltöltéses konstrukcióról, a megtett út arányában kifizetett útdíj kiszámítható és méltányos hozzájárulás az úthasználat okozta infrastrukturális költségek fedezéséhez. Az úthasználati díj felhasználásáról szóló EU irányelvek alapján a díjakból származó bevételt – a közlekedési hálózat egésze fejlesztésének lehetővé tételére – a közlekedési szektor javára és a teljes közlekedési rendszer javítására kell felhasználni, továbbá a díjfizetést európai szinten egységesíteni kell, azaz a hazai előfizetők számára a nemzetközi autópálya használat olyan egyszerűvé válik, mint a mobiltelefonok külföldi használata. A nemzetközi forgalomban keletkező díjakat a hazai szolgáltató közreműködésével a szokásos számlázási időszakokban az itthon megszokott módon lehet majd kiegyenlíteni.

 

Az Eurovignetta irányelv (2006/38/EK által módosított 1999/62/EK) szerint a transzeurópai közúthálózaton a 3,5 tonna feletti tehergépkocsikra kirótt díjaknak 2012-re általánossá kell válniuk, és már addig is meg kell felelniük az EU által előírt feltételeknek és díjstruktúrának. Az útdíjak meghatározásánál figyelembe kell venni az irányelvben megfogalmazott elveket, melyek közül az egyik legfontosabb, hogy az útdíjak szintjét az infrastrukturális költségek megtérülésének elvére kell alapozni.

 

Forrás: KKK
.

(Ezt a cikket 439 alkalommal tekintették meg.)

2 COMMENTS

  1. Ezzel az útdíj-bohózattal is Európa hülyéi vagyunk – újra . Csak meg kell nézni, a környező országokban ( most Romániát hagyjuk,országokról beszélek ) hány kilómétert lehet autózni 11 euróból? Általában még százat sem. Nálunk ? Hegyeshalomtól Gyuláig, Pincétől Záhonyig. Persze, nincs ezen mit csodálkozni. Ugyanis egy olyan helyen, ahol a Rendőrségtől az NKH.-ig évek óta görcsölnek azon hogy valyon miként lehetne megbüntetni az M 0-on a belső sávban százzal döngető román kamionost (?)-ez természetes. Ehhez még hozzájön a ” kommunikációs probléma “,vagyis a válasz:sehogy,természetesen. De hogy a betervezett bevétel a Hatóságnál meglegyen, helyettük is mi szívunk. A belépő kérdés 400.000. Egy utolsó sirám a végére : akik ezeket a büntetési tételeket megalkották, mennyi pénzből élnek 1 hónapban ? Bonyek

LEAVE A RESPONSE

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .