Leállósáv – Csak vészhelyzetben!

„Van Magyarországon 5 négyzetkilométernyi terület, ahol a túlélési esély mindössze 20 perc.” Ez áll az Állami Autópálya Kezelő Zrt. legújabb kampányának középpontjában. A riasztó számadatok mögött a leállósáv veszélye, valamint a helytelen és sokszor felelőtlen használata áll. Az ÁAK Zrt. álláspontja szerint az autópályák záróvonallal leválasztott sávja több figyelmet és egy esetleges névváltoztatást is igényelne.

Az Állami Autópálya Kezelő Zrt. kiemelt feladatának tekinti, hogy a kezelésében lévő úthálózaton javuljon a közlekedésbiztonsági helyzet, csökkenjen a balesetek száma és pozitív irányba változzon a vezetési kultúra. Annak ellenére, hogy továbbra is az autópályák számítanak a legbiztonságosabb útszakaszoknak az országos közúthálózaton, az elmúlt három évben (2008-2010) az ÁAK kezelésében lévő úthálózaton 20%-kal nőtt a halálos kimenetelű balesetek száma. A tavalyi évben a legtöbb személyi sérüléssel járó baleset az M7-es autópályán történt, a legveszélyesebb időszaknak pedig az augusztus és október hónapok számítanak.

 

Személyi sérüléses balesetek száma az ÁAK Zrt. gyorsforgalmi úthálózatán (2008-2010)


A halálos balesetek emelkedéséhez jelentős mértékben hozzájárul az is, hogy a hazai gyorsforgalmi úthálózaton a gyorshajtás, utolérés és elalvás mellett új, eddig nem jellemző baleseti típusok jelentek meg, mint például a gyalogos elütés, illetve az 2×1 sávos útszakaszokon a frontális ütközés.

A gyalogos elütések jelentős része a leállósávban történik, ahol sokszor indokolatlanul állnak meg az autósok, például utántöltik az ablakmosó folyadékot, kivesznek a csomagtartóból valamit vagy csak az út szélén végzik el szükségleteiket. Mindez amellett, hogy felelőtlen magatartás – hiszen a tragédiához az is elegendő, ha egy nagy sebességű gépjármű elsodor valakit –, a leállósávon történő megállást és várakozást a KRESZ is egyértelműen tiltja (37. § 4.).

Ugyancsak gyakori szabálysértés az a vezetői magatartásforma is, amikor torlódás esetén előzésre használják a leállósávot. Ilyenkor a fokozott balesetveszély mellett a mentő járművek (rendőrség, mentők, tűzoltóság) munkáját is hátráltatják. Mindemellett a leállósáv egyben üzemi terület is, az ÁAK Zrt., mint az útszakasz kezelője rendszeres fenntartási, karbantartási és üzemeltetési munkát (pl. fűkaszálás, takarítás, úthibák ellenőrzése) végez ezen a területen.

Az ÁAK Zrt. véleménye szerint a leállósáv helytelen használatában szerepet játszhat a megtévesztő, félreértésre okot adó elnevezés is. Ha azt például üzemi sávra vagy vészsávra „keresztelnék” át – sok európai országhoz hasonlóan –, sokkal egyértelműbb lenne az oldalsáv valódi funkciója és feladata. A kifejezés így meghatározná azt is, hogy a leállósávon csak műszaki hibás vagy figyelmeztető fényjelzését használó, forgalomellenőrzést, útfenntartást, útüzemeltetést, illetve a megkülönböztető jelzését használó mentést végző jármű haladhat és állhat meg. Az Állami Autópálya Kezelő Zrt. szakemberei évek óta szorgalmazzák a KRESZ ez irányú módosítását, és bíznak benne, hogy a névváltozás hamarosan bekövetkezhet és eléri célját.

Az ÁAK Zrt. most induló nagyszabású közlekedésbiztonsági kampányának középpontjában az említett okok miatt a leállósáv áll. Az elmúlt két évben 50 jelentős baleset történt az ÁAK kezelésében lévő gyorsforgalmi útszakaszok leállósávjain, ahol csak a tavalyi évben öten veszítették az életüket. Az értelmetlen tragédiákból egy is sok! A társaság célja óriásplakátokon, rádió- és televízió hirdetésekben, szakmai és civil fórumokon felhívni a közlekedők figyelmét a leállósáv helytelen használatára, ennek veszélyeire, valamint a helyes magatartásformákra.

Amennyiben műszaki okból elkerülhetetlen a leállósávon történő megállás, az alábbi szabályokat – a gépjárművezető és az utasok érdekében – mindenképpen be kell tartani:

1.    Az autóval teljesen le kell húzódni jobbra, az út szélére;
2.    be kell kapcsolni a vészvillogót;
3.    fel kell venni láthatósági mellényt;
4.    ki kell tenni az elakadásjelző háromszöget az autó mögött kb. 150 méterre;
5.    az utasokkal együtt a szalagkorlát mögé kell állni;
6.    és a segítség megérkezéséig végig ott kell tartózkodni!

Forrás: Állami Autópálya Kezelő Zrt.
.

(Ezt a cikket 223 alkalommal tekintették meg.)

Vélemény, hozzászólás?