2011 a BI-KA éve lesz
A 2010-es év a szállítmányozók, fuvarozók, logisztikai szolgáltatók részére nem volt könnyű: drámaian növekedtek az üzemanyagárak, folyamatos volt a devizaingadozás, bizonytalan maradt a gazdasági helyzet. A szakmában működő kis és középvállalkozások nagy része a „túlélésért” küzdött.
Régiónk piacvezető szállítmányozó és logisztikai szolgáltató cége, a BI-KA Logisztika Kft. fejlődését azonban a válság sem tudta megállítani, olyannyira, hogy a 2010-es év volt a vállalkozás életében az eddigi legsikeresebb esztendő. Jelentős növekedést ért el árbevételben és eredményben egyaránt. További sikerként említhető, hogy 2010. szeptemberétől új raktározási helyszínen látja el raktározási és belföldi szállítmányozási tevékenységét.
A dinamikus fejlődés folytatásaként a BI-KA Logisztika Kft.- a további eredményesség és az egyre magasabb színvonalú vevői kiszolgálás érdekében – idén is jelentős fejlesztéseket tervez, melyhez a szükséges erőforrások már rendelkezésére állnak.
A cég életében az új év szervezeti átalakulást is hozott magával, mely segítette az egyes szállítmányozási osztályokon dolgozók szakmai fejlődését, előmenetelét. Megbízói igényekre szabva pedig átalakult a cég Nyugat-európai nemzetközi szállítmányozási osztálya, ezzel is támogatva a cégre jellemző rugalmasságot és ügyfélközpontúságot.ó
A 2011-es év fontos mérföldkő lesz a vállalkozás életében, hiszen idén ünnepli a BI-KA Logisztika Kft. fennállásának 20. évfordulóját, melyet nagyszabású rendezvény- és programsorozattal tervez megünnepelni.
A BI-KA Logisztika Kft. továbbra is folyamatosan törekszik az innovációra és az új technológiák bevezetésére. Ez nem lesz másként a 2011-es évben sem, így ha szállítmányozásban partnert keres, számíthat rájuk!
Forrás: BI-KA Logisztika
.
(Ezt a cikket 277 alkalommal tekintették meg.)