A kormány a KRESZ módosításával 2011. január elsejétől előzési tilalmat vezet be a nehéz tehergépkocsikra. A kamionok gyakran indokolatlanul, a forgalmat több percig, hosszú kilométereken át fenntartva és a biztonságos továbbhaladást veszélyeztetve hajtanak végre előzéseket. Az intézkedés célja a kockázatos gyakorlat és az általa okozott torlódások megszüntetése.

Az előzés tiltása a 7500 kilogrammot meghaladó megengedett legnagyobb össztömegű tehergépkocsikra és vontatókra az azonos irányban kétsávos autópályákon és autóutakon reggel 6 és este 22 óra között érvényes. Az összefüggő kamionsorok kialakulását a rendelkezés azzal teszi elkerülhetővé, hogy előírja: az előzési tilalom alá eső járműveknek olyan követési távolságot kell tartaniuk, hogy közéjük legalább egy, szintén a tilalom hatálya alá tartozó járműszerelvény biztonságosan besorolhasson.

Hasonló előzési tilalmat eseti jelleggel, kitáblázással összesen mintegy 150 kilométeren – jellemzően a gyorsforgalmi úthálózat főváros közeli szakaszain – már korábban bevezettek.  A táblás tilalom azonban szigorúbb, időkorlát nélkül és a 3500 kilogramm feletti járművekre érvényes. A KRESZ általi elrendelés költségtakarékos megoldás, hiszen országon belül nem, csak az adott járműkategória számára megnyitott határátkelőkön igényel kitáblázást.

A kormány döntött a hétvégi kamionstop előírásainak módosításáról, a felmentési szabályok pontosításáról is. A korlátozás alól felmentést kapnak a gyógyászati célú gázok szállítását végző, valamint a közüzemi és közérdekű beruházásokhoz használt tehergépkocsik. Az éves felmentés – kérelem esetén – a következő év január 31-ig tartó hatállyal is kiadható. A kérelmet nemcsak a jármű üzemben tartója, hanem a megrendelő is előterjesztheti. 

Nemzeti Fejlesztési Minisztérium
Kommunikációs Főosztály

Forrás: NFM
.

(Ezt a cikket 297 alkalommal tekintették meg.)