Elindult az év végi kgfb-kampány

Netrisk: főszerepben a B10-esek, jóval az átlagár alatt a kötelező biztosítások díjai.

A kgfb-kampány első 13 napjában több mint 9 ezer új kötelező biztosítást kötöttek a novemberi szezonban – közölte a Netrisk a saját adatai alapján. A „kampányos” személyautók esetében az átlagdíj valamivel több mint 32 ezer forint volt, ami éves szinten 15 százalékos emelkedést jelent, viszont bőven elmarad a teljes autóállományra vonatkozó 50 ezer forint feletti összegtől. Ebben szerepet játszik az is, hogy a “novemberi kötelezősök” 87 százaléka a bonus-malus besorolási rendszer szerint B10-es kategóriába tartozik, azaz régóta balesetmentesen vezetnek. 

Illusztráció – Forrás: Pixabay

Novemberben elindult az idei kötelező kampány, amely a 2010 előtt vásárolt autók tulajdonosai, üzembentartói mellett azokat érinti, akiknek december 31-én lesz a kötelező biztosítási évfordulója.

A biztosítók a díjakat évforduló előtt 60 nappal hirdetik meg, az erről szóló tájékoztató levelek november 10-ig mennek ki az érintetteknek. A meglévő biztosításokat pedig az évforduló előtt 30 nappal lehet felmondani.

Idén az átlagosnál jóval alacsonyabb díjakkal és a balesetmentesen közlekedők erős fölényével indult el a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási kampány – közölte a Netrisk.hu. A kampány első 13 napjának adatai szerint több mint 9 ezren kötötték újra a kötelezőjüket a társaságnál. Az éves átlagdíj a „kampányos” személyautók esetében 32 500 forintot tett ki, ami éves szinten 15 százalékos emelkedést jelent. Viszont jóval elmarad a teljes autóállomány 50 ezer forint feletti összegétől. 

Tízből majdnem kilencen

„Több tényezővel magyarázható, hogy a mostani kampányban kötelezőt kötött autósok olcsóbban szerződhetnek. Egyrészt a novemberi kampányban olyan gépjárműtulajdonosokról beszélünk, akik 2010-nél korábban gyártott autóval rendelkeznek. A szóban forgó gépkocsik értéke pedig alacsonyabb a fiatalabb autókhoz képest. A másik fontos dolog, hogy a mostani kampány indulása óta a kötelező biztosítást kötők 87 százaléka, azaz tízből majdnem kilencen a B10-es kategóriába tartoznak. Ez pedig a bonus-malus besorolási rendszerben a topkategória. A B10-es osztályban pedig a balesetmentes vezetést alacsonyabb díjakkal honorálják a biztosítók” – mondta Besnyő Márton, a Netrisk ügyvezető igazgatója.  

Besnyő Márton hozzátette, hogy az egyes biztosítók ajánlatai között jelentős eltérések vannak, éppen ezért fontos, hogy minden évben felülvizsgálják az érintettek a díjakat.  A Netrisken a kalkulátorok segítségével a különböző ajánlatokat könnyen össze lehet hasonlítani, és egy új szerződés kötése is sokkal egyszerűbb. Az újrakötések több mint 80 százalékát ma már az alkuszok menedzselik, amibe beletartozik a meglévő szerződések felmondása, a díjkalkuláció és az új szerződés megkötése is.

Adatok, legek 

Az idei kampány első 13 napjában a Netrisknél kötelező biztosítást kötő autósok 21 százaléka budapesti lakos, a fennmaradó 79 százalék vidéki településen lakik.  A biztosítást kötők átlagéletkora pedig 65 év. 

Még korai végleges mérleget vonni a kötelezős szezonról, de az első etap érdekesebb eredményei közé tartozik, hogy a legidősebb autó, amelyre új biztosítást kötöttek, 1958-es gyártású. A legidősebb motorkerékpár pedig egy 1960-ban gyártott Csepel márkájú jármű. A legmagasabb éves díj több mint 130 ezer forintot tett ki, a legalacsonyabb pedig több mint 8400 forint volt. 

Forrás: Netrisk – Positive Adamsky

Illusztrációs kiemelt kép: Pixabay

(Ezt a cikket 27 alkalommal tekintették meg.)