Kialakult a döntős mezőny: közülük kerül ki az év legjobb kamionsofőrje
Szimulátoron kellett teljesíteni az ügyességi feladatokat.
Rendhagyóan telt az „5 tengelyen-biztos kézzel!” közlekedésbiztonsági és vezetéstechnikai verseny idei elődöntője, ugyanis a kamionos ügyességi feladatok helyett szimulátoron kellett bizonyítaniuk rátermettségüket a gépkocsivezetőknek. A versenyzőknek egy tesztsor megoldása után virtuálisan kellett bóják közt szlalomozniuk, mostoha körülmények között vezetniük, és egy szűk kőhídra is rá kellett hajtaniuk. Az így szerzett pontszámok alapján derült ki a 10 döntős személye, akik szeptember 23-án a drivingcamp Hungary zsámbéki tanpályáján csapnak össze a végső győzelemért.
Szeptember első hétvégéjén Budapesten rendezte meg a Magánvállalkozók Nemzeti Fuvarozó Ipartestülete (NiT Hungary) és az ORFK – Országos Balesetmegelőzési Bizottság az „5 tengelyen-biztos kézzel!” közlekedésbiztonsági és vezetéstechnikai verseny elődöntőjét, ahol az online selejtezőből továbbjutott 30 kamionsofőr mérte össze a tudását.
Ditttel Gábor, a NiT Hungary ügyvezető főtitkára elmondta, az előző kiírásokhoz hasonlóan idén is egy elméleti előszűrővel kezdődött az elődöntő, ahol a GKI képzések tematikája szerint összeállított 20 tesztkérdésre kellett helyesen válaszolniuk a résztvevőknek. Ezt követően jött a megmérettetés gyakorlati része, ami rendhagyó formában zajlott le.
„Magyarország egyedülálló kamionos versenye most is tudott újat mutatni, ugyanis kamionszimulátoron kellett teljesíteni az ügyességi feladatokat. Ez mindenki számára hatalmas kihívást jelentett már önmagában is, hiszen elmondható, hogy a tehergépkocsivezetők ritkán használnak ilyen eszközt” – magyarázta.
Kérdésre válaszolva közölte, a szimulátoros versenyrésznél a versenyzők több monitoron, nagy látószögben látták maguk körül az utakat és az előre programozott eseményeket. Mindenkinek három feladatot kellett itt teljesítenie, az eredményeket pedig pontrendszerben összesítették.
Borult a papírforma
Az első feladatban bóják között kellett szlalomozni, ahol az időeredmény és a lehető legkevesebb bójadöntés számított. Ezután következett egy hétperces szimulált vezetés mostoha körülmények között: kézi váltós járműben, szürkületben, esős időben, a vizes aszfaltburkolaton, bizonytalanul mozgó személygépkocsikkal együtt kellett végigmenni az úton úgy, hogy összesen legalább 40 km/h-s átlagsebességet kellett tartani. A sávelhagyási hibákért, index nélküli sávváltásért, esetleges baleset okozásért és egyéb szabályszegésekért pontlevonás járt, tehát nyugodtan kijelenthető, hogy csak a legnagyobb koncentráció mellett lehetett minimális hibával venni ezt az akadályt.
A harmadik és egyben utolsó szimulátoros feladat során a közúton való szabályszerű haladást kellett megvalósítani úgy, hogy közben egy egysávos, szűk kőhídra is rá kellett hajtani egy bal kanyarral. Nehezítés volt, hogy szemből érkezett egy másik jármű is, tehát tolatásos manőver is szükségessé vált a versenyzők számára ahhoz, hogy elférjenek mellette.
„Az új versenyfeladat lehetőséget is nyújtott az elődöntősök számára, hogy megismerkedhessenek a GKI továbbképzés új, vizsgamentes rendszerében nagyobb hangsúllyal megjelenő, kötelező óraszámú szimulátoros vezetéssel is. Ezáltal borult is mindenféle előzetes papírforma, ugyanis a szimulátor nem kifejezetten feküdt az évről évre visszatérő nagy neveknek. Ez azt is eredményezte, hogy olyanok is szép számmal szerepelnek majd a döntőben, akik korábban nem jutottak el ilyen messzire a sorozatban” – fűzte hozzá Dittel Gábor.
A pontok összesítése után végül kialakult a döntő mezőnye, ahova Szabados Gábor, Tarczi Ákos, Tuba Dorián Gábor, Bocsárdi Károly, Várdonyi Zsolt, Dósa Gábor, Kövesárki Kálmán, Kispál Zoltán, Csuzi László és Pető György jutottak be.
Ők szeptember 23-án a jól ismert drivingcamp Hungary zsámbéki tanpályáján csaphatnak össze újra, és itt eldől az is, hogy ki Magyarország legjobb kamionsofőrje 2023-ban.
Forrás: NiT Hungary
(Ezt a cikket 84 alkalommal tekintették meg.)