Flotta Hírek Környezetbarát Személyautók

Így vált e-autókra a Schneider Electric

Teljesen elektromos autókból álló flottára tér át a Schneider Electric, Magyarország élen jár a folyamatban. Globális szinten 2030-ig tervezik, hogy minden hagyományos motorral szerelt gépkocsit lecserélnek, de ez hazánkban akár előbb is megvalósulhat. Az áttérés az e-autózásra gyökeres szemléletváltást is jelent, ezt segítik otthoni töltőberendezéssel, hozzájárulással a töltés költségéhez és vezetéstechnikai tréninggel is. A tervek szerint a Schneider Electric gépjárműflottájának negyedét jövő év közepére már teljesen elektromos autók adják Magyarországon, az első nagyobb keretet éppen a napokban veszik át.

Forrás: Schneider Electric – DeepInsight Creative

Jelentős fejlesztésbe kezdett járműflottája kapcsán a Schneider Electric, ez része a társaság fenntarthatósági célkitűzéseinek. A világ legfenntarthatóbban működő vállalatai közé tartozó cég 2025-re tervezi elérni a karbonsemleges működést, 2030-ra pedig a nettó zéró CO2 kibocsátást. Ennek érdekében a társaság teljes autóflottáját is elektromos járművekre cseréli.

Globálisan a bevezetés üteme elsősorban attól függ, hogy az adott országban milyenek a járműhasználati szokások, illetve hol tart az e-autózáshoz szükséges általános infrastruktúra, így például a nyilvános töltőhálózat kiépítése. A magyar menedzsment azonban úgy döntött, hogy úttörő szerepet vállal és aktív intézkedésekkel segíti az átállást, illetve az e-autózáshoz szükséges szemléletváltást. Ennek köszönhető, hogy a Schneider Electric hazánkban gyűjtött tapasztalatai más országokban is mintául szolgálhatnak majd a teljesen elektromos autókból álló flotta kialakításához, az ehhez szükséges folyamatokhoz.

A Schneider Electric Magyarországon közel 300 céges autót üzemeltet, az átállás részeként közel 70 elektromos gépjármű van már szállítás alatt, amelyek közül az első 20 már meg is érkezett a vállalathoz és hasonló nagyságrendben érkezik e-autó a céghez 2023 első negyedévében is. Ez egyben azt is jelenti, hogy a jövő év közepére a már most is használt járművekkel együtt a gépkocsik közel negyede elektromos lesz a vállalati flottában.

A járműflotta cseréje kapcsán először felmértük munkatársaink körében, hogy mit gondolnak az e-autózásról és hogyan viszonyulnak ehhez a technológiához. Örömmel tapasztaltuk és büszkeséggel tölt el minket, hogy jóval nagyobb volt az érdeklődés, mint amire számítottunk. Az e-autókra történő átállás a vállalatunk alapvető értékeiből, a fenntarthatóságra és a hatékonyabb működésre való törekvésből fakad, de az egész projekt során törekszünk arra, hogy a munkavállalóink minden esetben érezzék, hogy számunkra ők és az élhetőbb jövő megteremtése a legfontosabb” – mondta el Ivanov Katalin, a Schneider Electric országos HR igazgatója.

Az elektromos járműveket azok a munkatársak kapják, akik munkakörükből vagy pozíciójukból adódóan vállalati gépjárművet használnak. Az átállást ösztönzi, hogy közülük bárki kérheti, hogy hagyományos robbanómotoros autóját elektromosra cserélje a cég, függetlenül attól, hogy a jelenleg használt gépkocsi életciklusa hol tart, ráadásul ez a lehetőség folyamatosan nyitva áll mostantól. A cég fenntarthatóság iránti elkötelezettségét mutatja, hogy az energia- és fenntarthatósági tanácsadással foglalkozó szolgáltatóközpontjában a vállalati autó használatára jogosultak közül mindenki elektromos járművet kap.

Az e-autók használata kapcsán egyelőre kulcskérdés a megfelelő töltési infrastruktúra megléte. A Schneider Electric ezen a területen is a lehető legteljesebb támogatást nyújtja munkatársainak. A budapesti központnak otthont adó irodaház garázsában elektromos töltővel ellátott parkolóhelyek találhatók, melyeket térítésmentesen használhatnak az e-autóval közlekedő kollégák, az elérhető töltők számát az elektromos flotta növekedésével arányosan tovább bővítik a következő években.

“Azoknak a kollégáknak, akik vállalják az otthoni töltés megoldását, a Schneider Electric saját otthoni töltőberendezését biztosítjuk, és a felszerelését valamint beüzemelését bruttó 120 ezer forinttal támogatjuk. A mindennapi használat költségeihez is hozzájárulunk: nagyságrendileg 2-2,5 otthoni töltés, tehát közel 1000 km távolság megtételéhez elegendő elektromos energia díját fedezi az erre a célra bevezetett kompenzáció. Fontos, hogy az elektromos autókra való átállás egy felelősen gondolkozó vállalat részéről állandó odafigyelést igényel, így a Schneider Electric-nél folyamatosan figyelemmel kísérjük a körülöttünk zajló változásokat, illetve munkavállalóink visszajelzéseit, hogy optimalizálhassuk a folyamatokat és mindenki megelégedésére használhassa a járműveket. Számunkra ez az elmúlt évek egyik legnagyobb, egyben az egyik legnagyszerűbb szemléletformáló feladata” – számolt be az átállást segítő intézkedésekről Ivanov Katalin.

Mivel az e-autók súlya meghaladja a robbanómotoros kocsik tömegét és nagyobb nyomatékkal is rendelkeznek, vezetéstechnikailag is teljesen másképpen viselkednek, mint a korábbi cégautók. Éppen ezért a Schneider Electric vezetéstechnikai tréningeket is biztosít azon munkavállalói számára, akik e-autóra cserélik gépjárműveiket, hogy minél jobban érezzék, hogyan viselkednek ezek az autók és ezáltal is minimalizálják a balesetek kockázatát.


A Schneider Electricről 

A Schneider célja képessé tenni mindenkit arra, hogy a lehető legtöbbet hozzuk ki a rendelkezésünkre álló energiából. Hidat képezni a fejlődés és a fenntarthatóság között, mindenki számára. Ezt úgy hívjuk: Life Is On. 

Küldetésünk, hogy digitális partnerként segítsünk a fenntarthatóság és az energiahatékonyság elérésében. A vállalat élen jár a digitális átalakulásban, világszínvonalú folyamatokat és energiagazdálkodási technológiákat integrál, vezető megoldásokban egyesíti az egész életciklust átölelő, a végponttól a felhőig összekötő vezérlőket, szoftvereket és szolgáltatásokat, integrált irányítást kínálva az otthonok, épületek, adatközpontok, az infrastruktúra és a különböző iparágak számára. 

A Schneider Electric Magyarországon 

A Schneider Electric 1991 óta van jelen Magyarországon. A hazánkban mintegy 2000 főt foglalkoztató társaságnak jelenleg négy gyára (két zalaegerszegi, egy gyöngyösi és egy kunszentmiklósi üzem) és egy régiós feladatokat ellátó, több mint 20 országot kiszolgáló logisztikai központja (CEElog Szigetszentmiklós) van Magyarországon. Emellett Budapesten működik az üzleti, értékesítési és ügyfélszolgálati központ (Front Office), valamint Energia- és Fenntarthatósági Szolgáltatóközpontjának (SB, Sustainability Business) európai központja. A társaság globális pénzügyi és beszerzési szolgáltatásokat nyújtó központjának (GSC, Global Supply Chain) szintén a magyar főváros ad otthont.  A Schneider Electric 2022 szeptemberében jelentette be, hogy 16 milliárd forint értékű beruházással új gyártó üzemet épít Dunavecsén, ahol várhatóan 2024-ben indulhat meg a termelés. A legnagyobb hazai vállalkozásokat rangsoroló Figyelő TOP200 kiadvány Az év innovatív vállalataként a Schneider Electric-et nevezte meg 2022-ben.

https://www.se.com/hu/hu/

Forrás: Schneider Electric – DeepInsight Creative

(Ezt a cikket 36 alkalommal tekintették meg.)