Mit tegyünk, ha víz kerül a gázolajba?

A megoldás neve: Aqua Zorb, egy vízelszívó anyag

5970-melleklet-Viz-es-szennyezodes-a-szuroben

A megoldás neve: Aqua Zorb, egy vízelszívó anyag

Ignácz József Péter az MKFE korábbi elnöke, ma kisfuvarozó, jelezte lapunknak, hogy egyre többet hallani mostanában a vízzel szennyezett gázolaj problémájáról. Pedig ha víz kerül a gázolajba, az milliós károkat is okozhat. Meg kell előzni a brutális károsodásokat, ezért is foglalkozunk a témával. Ignácz József Péter saját flottája autóinak az olajszűrőit sorra szétszerelte és megtisztította. Amint a mellékelt fotók is mutatják, a szűrők gyűjtőedényében némi szennyeződés mellett víz is előfordult, tehát a gyanú megalapozott.

Vizes gázolaj esetén először mindenki a tankolásra gondol. A szaporodó tapasztalatok csak táplálják a gyanút, de eddig egyetlen benzinkút és egyetlen olajszállító vállalat ellen sem merült fel konkrét bizonyíték. Mivel sokan külföldön szerzik be a gázolajat, így még nehezebb a gondok okozójához jutni. Felesleges nyomozás helyett inkább arra fordítsuk az energiánkat, hogy miképpen kerülhetjük el a bajt?

Hogyan kerülhet víz a gázolajba?

Nem árt tudni, hogy víz nem csak tankoláskor kerülhet az üzemanyag tartályunkba. A gázolaj mindig tartalmaz minimális mennyiségű vizet, ami egy hirtelen lehűléskor, kicsapódik és leülepszik a tartály aljára. Az is gyakran előfordul, hogy a külső hőmérséklet ingadozás hatására a levegőben lévő víz kondenzálódik és megjelenik a tartály belső falán. Olajügyekben járatos szakemberek azt tanácsolják, hogy igyekezzünk mindig tele tartállyal járni – ha megtehetjük. Ignácz József Péter több üzemeltetővel is konzultált és  segítőkészen felhívta lapunk figyelmét a vizes gázolaj veszélyeire.

Milyen kárt okoz a víz a gázolajban?

Ha a modern dízelmotorok 1000 bar körüli nyomással működő befecskendezőjébe rozsda vagy más szennyeződés jut, az ronja a motor teljesítményét, növeli a fogyasztást és akár több százezer forintos kárt is okozhat. A víz gyakran okoz korróziót a fúvókák felületén és csökkenti a gázolaj kenőhatását, ami fokozza az alkatrészek kopását. A sérült és koszos üzemanyagszűrő gyenge teljesítményt, nagyobb fogyasztást és bizonyos esetekben az adagolórendszer tönkremenetelét eredményezheti.

Mit tehetünk ha víz került a gázolajba?Az igazi megoldás 

Egy angol vállalkozás forgalmaz egy Aqua Zorb nevű egyszerű víznyelőt, ami 100 százalékban eltávolítja a vizet az üzemanyagtartályból. A szerkezet egy hosszúkás vászonhurkára emlékeztet. Az erős műanyagszövésű hengerben kiváló nedvszívó képességű vegyület található. Ezt a „hurkát” a betöltő nyíláson át egy saválló dróttal le kell ereszteni a tartály aljára. Az eszköz magába szívja a vizet és ott tartja. Ha megtelik, akkor a dróttal egyszerűen eltávolítható a tartályból. Az Aqua Zorb-nak jelenleg négy forgalmazója van az Egyesült Királyságban. A vízszívó anyag összetétele egy évig nem változik, ezért az Aqua Zorb-ot egy évig is a tartályban hagyhatjuk, vagy addig amíg a benne lévő cellák teljesen megtelnek vízzel. Az Aqua Zorb az alábbi linken rendelhető meg, kb. 4.700 forintos áron.

Persze inkább próbáljuk megelőzni a bajt. Ha lehet, tankoljunk mindig ugyanannál a kútnál és őrizzük meg a számlákat. Vitás helyzetekben így könnyebben igazolhatjuk, ha motorhibát okozó gázolajat az adott kútnál vásároltuk. 

A jó szűrő sokat ér

A kereskedelemben többféle gázolaj elő szűrő kapható, ami a gyárilag beépített szűrőknél nagyobb biztonságot nyújt. A hagyományos, szűrők teljesítménye nagyobb mennyiségű üzemanyag áramlásakor romlik. Az is megtörténhet, hogy az újabb típusú motoroknál használt nagynyomású befecskendező által továbbított vízzel szennyezett üzemanyag már bejutott a motorba, és későn gyullad ki a figyelmeztető jelzés. Megtörtént eset: egy járművezető az előszűrő jelzésére leengedte és kitisztította az üzemanyagtartályt, de a víz jelenlétére utaló ikon ezután is megjelent a műszerfalon. Kiderült, hogy a víz már bejutott a tartályon túli vezetékekbe, ezért az egész üzemanyag-ellátó rendszert vízteleníteni kellett. 

Gázolaj előszűrő

Az előszűrő, egy vízelválasztó berendezés, de kiszűri az üzemanyagba került fizikai szennyeződéseket is. Az újabb típusú üzemanyag előszűrők még azelőtt leválasztják a vizet a gázolajból, mielőtt az elérné a fúvókákat. Az előszűrők vízgyűjtő tartályát rendszeresen üríteni kell. A Fiat például 5.000 kilométerenként javasolja az ürítést.

Az 50.000 forint körüli áron már beszerezhető előszűrők alkalmazásával milliós károkat előzhetünk meg. Megjegyezzük, a nagy nyomású befecskendezéssel működő common-rail motorokhoz kapható előszűrők, az előbbi ár többszörösébe is kerülhetnek. Beszerelésüket jobb szakemberre bízni, mert kell hozzájuk egy tartó állvány, az üzemanyag vezetéket be kell kötni a rendszerbe és a műszerfalhoz is ki kell építeni az elektromos kapcsolatot. 

Olyan típust keressünk, ami jelet küld a műszerfalra, ha víz jutott a rendszerbe. Bármilyen furcsa, de néhány ismert gyártó, mint pl. az Audi, a BMW, a Mercedes és a Volvo újabban nem épít az előszűrőibe vízjelzőt, mert szerintük a ma kapható üzemanyagok tisztasága minden igényt kielégít. Ez az állítás több szempontból is kétségbe vonható az üzemeltetők és a szakemberek szerint is. Minden gépkocsivezető tudja, hogy a gázolaj minősége országonként eltérő lehet. A hazai gázolajnál is előfordulhat kifogásolható minőség. Ne vásároljunk olyan előszűrőt, amelyik nem figyelmezteti a járművezetőt a víz jelenlétére. A csereperiódus általában az üzemeltetési körülmények függvénye, optimális esetben 50 – 60.000 km. 

Alkohol, vagy denaturált szesz hozzáadása: kényszermegoldás

Ha mégis feltűnik a műszerfalon a vizet jelző ikon, akkor persze könnyű mondani, hogy ürítsük ki a tartályt és távolítsuk el a fenéken összegyűlt vizes elegyet. Ez az utolsó, amit egy éppen külföldi úton lévő gépkocsivezető megtesz. Hazánkban is gyakori, de a déli és keleti országok sofőrjei is sűrűn alkalmazzák az üzemanyagba került víz elpárologtatására 1-2 liter alkohol, vagy denaturált szesz hozzáadását az üzemanyaghoz. A denaturált szesz elegyet képez a vízzel és jó esetben elpárolog, vagy összegyűlik a tartály alján. Az alkoholos elegy télen nem fagy meg, ami nagy előny, mert a jégkristályok még a  durva előszűrő rendszert is eltömíthetik egy adott szinten. 

A MOL-lal kapcsolatban nyilatkozott lapunknak dr. Zöldy Máté, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem tudományos főmunkatársa, aki a napokban személyesen felkereste a MOL százhalombattai finomítóját. Nyilatkozatából megismerhetik olvasóink az alkohol vagy a denaturált szesz használatának árnyoldalát is.

Dr. Zöldy Máté: A MOL-nál jártamkor láttam, hogy a gázolajos tartályokat soha nem állítják talpra Százhalombattán, ezért nem fordulhat elő, hogy a fenékkészletet is kiadják, ahol elméletileg leülepedhet némi víz. A tartályokat nem lehet az utolsó cseppig kiszivattyúzni. Ha van is némi víz a fekvő tartályban, akkor az, a maradék gázolaj alatt helyezkedik el, és nem érheti el a szivattyú.  A kúti tartályoknál pedig van egy automatikus vízérzékelő, ami ha vizet észlel, akkor azonnal leállítja a termék kiadását. Úgy látom, hogy rendszer oldalról biztosan nem kerül forgalomba a MOL-tól vízzel szennyezett gázolaj. Ezek a rendszerek egyébként is túlbiztosítással működnek. A gyakorló járművezetők által alkalmazott módszer, miszerint 1-2 liter alkoholt, vagy denaturált szeszt öntenek a tartályba, a víz semlegesítésére, nem a legbiztosabb módja a víz elpárologtatásának. Igaz, hogy az alkohol kicsapatja a vizet a gázolajból és a vízzel egy sajátos elegyet képez, ami jobb esetben elpárologhat a gázolajból. Csakhogy az alkohol képes megkötni a levegőnek is a víztartalmát és ezzel akár még növelhetjük is a víz jelenlétét a gázolajban.

Kaibinger Tamás

Forrás: fuvarlevel.hu   (Újraközlés kizárólag a Fuvarlevél írásos engedélyével!)

(Ezt a cikket 5228 alkalommal tekintették meg.)