Hírek Teszt

Átadták a Rheinmetall Hungary Zrt. harcjármű-tesztpályájának első ütemét

Átadták a harcjárműveket gyártó Rheinmetall Hungary Zrt. tesztpályájának első ütemét csütörtökön a zalaegerszegi ZalaZone ipari parkban. A három pályaelem a járművek sárban való tesztelését, mászóképeségét és kezelhetőségét, valamint tartósságának vizsgálatát teszi lehetővé.

BTR-80-as páncélozott harcjármű bemutatója a Zalaegerszegi ZalaZONE Rheinmetall Off-road Tesztpálya első ütemének átadása napján, 2021. július 15-én. A harcjárműveket gyártó Rheinmetall Hungary Zrt. tesztpályájának három pályaeleme a járművek sárban való tesztelését, mászóképességét és kezelhetőségét, valamint tartósságának vizsgálatát teszi lehetővé. A tesztpálya mellett épülő, Lynx gyalogsági harcjárműveket gyártó üzemet várhatóan 2023-ban adják át. MTI/Varga György

Magyarország a járműipari csúcstechnológiák bevezetése után a magasabb technológiai szintet képviselő hadiipart is meg tudja alapítani – közölte az innovációs és technológiai miniszter az átadáson. Palkovics László hozzátette, hogy a Rheinmetall-csoporttal kialakított együttműködés példaként szolgál a további együttműködésre.

Az önálló védelmiipari kutatásfejlesztés és innovációs rendszer kialakítása versenyképes befektetés. A hozzáadott értéket termelő iparágak létrehozása új munkahelyeket teremt, és javítja az ország innovációs képességeit – mondta. Palkovics László közölte: a hadiipari gyártásba beszállítóként bevonják a kkv-szektort, az innovációba pedig a magyar egyetemeket, ennek támogatására szolgál az új befektetési alap; a rendelkezésre álló 50 milliárd forintból az iparághoz csatlakozó cégeket tudják támogatni.

Gidrán típusú, támogató feladatú páncélozott jármű bemutatója a Zalaegerszegi ZalaZONE Rheinmetall Off-road Tesztpálya első ütemének átadása napján, 2021. július 15-én. A harcjárműveket gyártó Rheinmetall Hungary Zrt. tesztpályájának három pályaeleme a járművek sárban való tesztelését, mászóképességét és kezelhetőségét, valamint tartósságának vizsgálatát teszi lehetővé. A tesztpálya mellett épülő, Lynx gyalogsági harcjárműveket gyártó üzemet várhatóan 2023-ban adják át. MTI/Varga György

A most épülő Védelmi Innovációs Kutatóintézet saját kutatásokat végez majd, és felügyeli az állam által finanszírozott védelmi ipari kutatásokat. Az egységes irányítás (mely összefogja a hadiipar területén működő magyarországi cégeket) megszervezésével kiküszöbölhetők a párhuzamosságok, és optimalizálni tudják az erőforrásokat – ismertette az innovációs és technológiai miniszter. Megemlítette azt is, hogy a tesztpálya mellett épülő, Lynx gyalogsági harcjárműveket gyártó üzemet várhatóan 2023-ban adják át.

Benkő Tibor honvédelmi miniszter kiemelte, a biztonságpolitikai helyzet gyorsan változik a világban, a megjelenő kockázatok, kihívások, fenyegetések miatt korszerű, 21. századi technikai eszközökre és kiválóan felkészített, a hazájuk iránt elkötelezett katonákra van szükség. Mindezt kutatással, fejlesztéssel, innovációval, oktatással és képzéssel lehet megvalósítani, az off-road tesztpálya pedig a korszerűsítést, modernizálást szolgálja és lehetőséget ad a katonák, a gépjárművezetők gyakorlatai képzésére.       

Leopard 2A4HU harcskocsi bemutatója a Zalaegerszegi ZalaZONE Rheinmetall Off-road Tesztpálya első ütemének átadása napján, 2021. július 15-én. A harcjárműveket gyártó Rheinmetall Hungary Zrt. tesztpályájának három pályaeleme a járművek sárban való tesztelését, mászóképességét és kezelhetőségét, valamint tartósságának vizsgálatát teszi lehetővé. A tesztpálya mellett épülő, Lynx gyalogsági harcjárműveket gyártó üzemet várhatóan 2023-ban adják át. MTI/Varga György

Vigh László, a térség országgyűlési képviselője (Fidesz), egyben a harcjárműgyár és a szomszédságában lévő járműipari tesztpálya miniszteri biztosa bejelentette, hogy az elektromos és autonóm járművek tesztelésére alkalmas pálya 90 azázalékos készültségben van, év végére teljesen elkészül. A tesztpálya közelében, 2,5 hektáron épülő, harci járműveket gyártó, 25 ezer négyzetméteres épületegyüttes készültségi foka 40 százalékos.

Balaicz Zoltán polgármester (Fidesz-KDNP) köszöntőjében azt mondta, a Rheinmetall 60 milliárd forint értékű beruházása kutatásfejlesztési, innovációs és gazdaságfejlesztési szempontból is számos lehetőséget jelent a Zalaegerszegen és a környéken élők számára.

Forrás: MTI

(Ezt a cikket 88 alkalommal tekintették meg.)

5 tengelyen biztos kézzel

Jármű kártörténeti lekérdezés:

CarVertical

Ads Blocker Image Powered by Code Help Pro

Ads Blocker Detected!!!

We have detected that you are using extensions to block ads. Please support us by disabling these ads blocker.

Powered By
Best Wordpress Adblock Detecting Plugin | CHP Adblock