Aratást végző munkagépekre figyelmezteti a közlekedőket az agrárkamara
Országszerte felgyorsult az aratás, ezért gyakrabban közlekednek a közutakon mezőgazdasági munkagépek és vontatók – közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) az MTI-vel pénteken.
Az idén csaknem másfél millió hektáron aratnak, ami az ország területének 16 százaléka. Az őszi árpa nagy részével már végeztek, az őszi káposztarepce, az őszi búza betakarítása nemrég kezdődött, a rozs, a tritikálé, a tavaszi árpa és a zab ezután következik. Az aratás a közlemény szerint még 3 hétig tarthat, a NAK ezért türelmet és körültekintést kér azoktól, akik vezetés közben kombájnnal, traktorral, szállítójárművel találkoznak.
A munkagépek – mint írták – lassan haladnak, ezért feltorlódhat mögöttük a forgalom, előzni viszont csak óvatosan, jól belátható útszakaszon lehet, nagy oldaltávolságot tartva. Mezőgazdasági járművel mindenütt lehet közlekedni, ahol azt a KRESZ nem tiltja. A mezőgazdasági munkákra használt lassú járművek óránként maximum 25 kilométeres, mezőgazdasági vontatók legfeljebb 40 kilométeres sebességgel mehetnek. A jelzőfényeknek nem szabad takarásban lenniük, a kombájnokról pedig le kell szerelni a vágóasztalt – hangsúlyozták.
Forrás: MTI
Illusztrációs kiemelt kép: MTI Fotó – Vajda János
(Ezt a cikket 68 alkalommal tekintették meg.)