Gazdaság Hírek Márkahírek Rába

A Rába nem fizet osztalékot az idén

Az idén nem fizet osztalékot a Rába, a társaság a 2020. évi eredményét eredménytartalékba helyezi – közölte a járműipari társaság hétfőn a Budapesti Értéktőzsde honlapján közzétett közgyűlési előterjesztésben.

Tavaly részvényenként 20,18 forint osztalékot kaptak a társaság tulajdonosai. A Rába április 8-ra összehívott közgyűlésének napirendjén szereplő kérdésekről tavalyhoz hasonlóan az idén is az igazgatóság hoz határozatokat, tekintettel a járványügyi veszélyhelyzetre.

Így az igazgatóság hagyhatja jóvá a Konferencia Hotel Rába értékesítését is, ami több éve szerepel a társaság terveiben. Az ingatlan, amely rendezvényközpontként és szállodaként üzemel, 335 millió forintos bekerülési költségen szerepel a társaság nyilvántartásában. Az ingatlant árverésen tervezik értékesíteni, nettó 1,146 milliárd forintos kikiáltási áron a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. által működtetett elektronikus aukciós rendszeren keresztül.

A Rába 2020-ban 38,754 milliárd forint konszolidált árbevételt ért el az előző évi 49,782 milliárd forint után. A tavalyi évet 1,03 milliárd forint konszolidált veszteséggel zárta, míg 2019-ben 572 millió forint nyeresége volt. A társaság részvényeivel a Budapesti Értéktőzsde prémium kategóriájában kereskednek. A papír 1380 forinton zárta a hétfői kereskedést, az elmúlt egy évben a legmagasabb árfolyama 1625 forint, a legalacsonyabb 772 forint volt.

Forrás: MTI

Illusztrációs kiemelt kép: MTI Fotó – Krizsán Csaba

(Ezt a cikket 22 alkalommal tekintették meg.)