Aktuális Gazdaság Hírek Kiemelt hírek Szervezetek hírei Vezércikk

Waberer’s: 2,5 millió euró nettó veszteség az első negyedévben

A Waberer’s International Nyrt. 2,5 millió euró rendszeres (nem rendszeres tételekkel korrigált) nettó veszteséget könyvelt el az első negyedévben az egy évvel korábbi 4,4 millió euró veszteség után – közölte a cég csütörtökön a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.

Illusztráció – Fotó: Karsai Attila – hungarokamion.hu

A nemzetközi pénzügyi szabványok (IFRS) szerinti, konszolidált jelentés szerint az árbevétel éves szinten 4,6 százalékkal, 173,8 millió euróra csökkent az első negyedévben a nemzetközi flotta csökkentése és a koronavírus-járvány hatásai miatt, ami 17 százalékkal alacsonyabb bevételt eredményezett a nemzetközi fuvarozási szegmensben (ITS), ellentételezve a regionális kontrakt logisztika szegmens (RCL) ügyfélakvizícióknak köszönhetően 33 százalékkal magasabb bevételét.

A rendszeres EBITDA (kamatok, adózás, értékcsökkenés és amortizáció előtti eredmény) 1 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest. A rendszeres EBIT (kamatok és adózás előtti eredmény) a másfél éven át tartó veszteségek után pozitívvá vált, a rendszeres nettó eredmény 1,9 millió euróval javult.

A jelentésben kifejtik, hogy a koronavírus-járvány március második felétől komoly hatással volt a csoport működésére. A vezetés úgy véli, hogy a második negyedévben is a vártnál lényegesen alacsonyabb lesz a kereslet az európai nemzetközi fuvarozási piacon. A csoport pénzügyi stabilitása továbbra is biztosított, mivel a menedzsment a megrendelések visszaesésének észlelését követően napokon belül különleges költségcsökkentő intézkedéseket foganatosított, továbbá, Magyarországon adósságmoratórium lépett életbe, amely a csoport járműveinek finanszírozása mögött álló pénzügyi lízing konstrukciókra is vonatkozik – írják.

Erdélyi Barna – Forrás: GRAYLING

Erdélyi Barna, a társaság ideiglenes vezérigazgatója a jelentésben kifejti: az első negyedév a várakozásoknak megfelelően kezdődött, azonban a koronavírus-járvány mindent megváltoztatott. A nemzetközi fuvarozás iránti kereslet március közepén 40-50 százalékkal esett vissza, a belföldi fuvarozási és logisztikai operációban pedig jelentősen és hirtelen megváltozott a forgalom szerkezete: az alapvető fogyasztói termékek és más kiskereskedelmi szegmensek megrendelései megsokszorozódtak, miközben a feldolgozóipari kereslet lényegesen visszaesett.
A menedzsment a kereslet visszaesésének első jeleit követő héten átfogó intézkedéscsomagot vezetett be: a kihasználatlan járműveket, amelyek a nemzetközi flotta 30-40 százalékát tették ki, azonnal visszarendelték és leállították, a még mindig úton lévő eszközöket és járművezetőket felkészítették a különleges védelmi követelményeknek megfelelően. Minden diszkrecionális kiadást felfüggesztettek, a munkaerő gazdálkodást – az ideiglenességet szem előtt tartva – átalakították.

A Waberer’s jó úton haladt a jövedelmezőségi fordulat eléréséhez. A társaság képes alkalmazkodni az új körülményekhez a válság alatt és után, és megőrizni, vagy akár meg is erősíteni pozícióját az európai és a magyar fuvarozási és logisztikai piacon – hangsúlyozza az ideiglenes vezérigazgató. A Waberers’s 0,35 euró névértékű részvényeivel a Budapesti Értéktőzsde prémium kategóriájában kereskednek, a részvény csütörtöki záróára 716 forint volt, 12 forinttal, 1,65 százalékkal alacsonyabb az előző záróárnál. Az elmúlt egy év legalacsonyabb árfolyama 562 forint, a legmagasabb 1495 forint volt.

Forrás: MTI

Illusztrációs kiemelt kép: MTI Fotó – Máthé Zoltán

 

(Ezt a cikket 247 alkalommal tekintették meg.)