Waberer’s: A gépjárműállomány csökkentése pozitív hatást gyakorolt az eredményekre

A WABERER’S INTERNATIONAL Nyrt. ismertette a 2019. szeptember 30. napjával zárult három hónap pénzügyi eredményeit.

Waberer’s kamionok – Illusztráció – Fotó: Karsai Attila – hungarokamion.hu

Robert Ziegler, a WABERER’S INTERNATIONAL Nyrt. vezérigazgatója elmondta: „2019 harmadik negyedévében a gazdasági feltételek nagyjából semlegesek maradtak, így a Waberer’s tevékenységének zászlóshajójára, a nemzetközi árufuvarozási szegmens átalakítását célzó programjára összpontosíthatott, ami láthatóan befolyásolta a negyedévben jelentett adatokat.

Az átalakítási program alapja a járműkapacitások csökkentése, amelynek célja a járművek kihasználtságának, és ezáltal a járműállomány nyereségességének javítása. Az elképzelés működőképességére utaló első bátorító jelek már a második negyedévben megjelentek. A harmadik negyedévben további 260 járművel csökkentettük az állományt, és a kihasználtság szintje jelentősen emelkedett.

Az átalakítási program pozitív hatást gyakorolt az eredményekre: EBITDA és EBIT szempontjából 2019 legjobb negyedéve volt a harmadik, úgy nominálisan, mint margin szempontjából. A negyedévre kimutatott veszteség ugyanakkor jelzi, hogy a Waberer’s-nél fenn kell tartanunk elkötelezettségünket és lendületünket a nyereségesség teljes körű és fenntartható elérése érdekében.

A gépjárműállomány csökkentése a kihasználtság és a nyereségesség javítása felé vezető átalakításoknak csak a kezdetét jelzi. A nyár óta zajló széles körű és mélyreható szervezeti átalakítás alaptevékenységünkre összpontosít: 25 kezdeményezés szolgálja az értékesítés, a fuvartervezés és a flottaműködés javítását.

Az értékesítés területén portfóliónkat úgy módosítjuk, hogy a leginkább vonzó európai kereskedelmi útvonalakra irányuljon. Ez által a megfelelő helyen és a megfelelő időben tudunk ügyfeleink rendelkezésére állni. Értékesítési szervezetünket a nagyobb termelékenység és az eredményesebb értékesítés jegyében szerveztük át. Emellett ügyfeleinkkel szoros együttműködésben igyekszünk a be- és kirakodásnál a várakozási idő csökkentésére, a visszfuvarok optimalizálása érdekében pedig több digitális piacba integrálódunk.

A fuvartervezés szempontjából jobb adatokkal, új funkciókkal és új optimalizálási algoritmusokkal javítjuk a tervezőmotorunkat. Ezen kívül a tervezési folyamatot úgy módosítjuk, hogy lehetővé tegye a folyamatos tervezést és a jobb integrációt az értékesítés, valamint a flottaüzemeltetés területeivel.

Forrás: Waberer’s Facebook oldala

A flottaüzemeltetés terén egy új struktúrát állítottunk fel, miszerint egy Nexways Cargo nevű új jogi egységbe gyűjtjük össze az összes gépjárművet és járművezetőt. Az új struktúra hatékony adminisztrációt, jobb ellenőrzést és a végrehajtásban érintett összes munkatársunk számára egységes feltételeket biztosít. Ezen túlmenően a járművezetőknek biztosított jobb eszközök és képzés révén megújítjuk útvonal-optimalizálási és üzemanyag-megtakarítási erőfeszítéseinket.

LINK nevű lengyelországi leányvállalatunk is trendet tudott fordítani a harmadik negyedévben, és új megbízásokra és belső termelékenységi fejlesztésekre támaszkodva stabilan halad várakozásaink teljesítése felé.

A Regionális Kontrakt Logisztika szegmens is erős negyedévet zárt, mivel az idei évre vonatkozó korábbi terveinknek megfelelően sikeresen újratárgyaltuk az alacsony marginú vagy veszteséges szerződéseket, az újonnan szerzett ügyfelek pedig várhatólag nyereségesebbek lesznek. Az új szerződések közül nagy várakozás övezi az Audival aláírt szerződést, ami a logisztikai működésünk terén a mai napig elnyert legnagyobb szerződésünk.”

Forrás: BÉT

A teljes közlemény itt olvasható.

Illusztrációs kiemelt kép: ORFK légi felvétele: H.Szabó Sándor (1953-2017)

 

(Ezt a cikket 482 alkalommal tekintették meg.)

Hozzászólások

Ezeket olvastad már?