Az új Actros a Truck Festen debütált a Pappas Auto-nál

Az FIA égisze alatt működő Kamion Európa-Bajnokság júniusban ismét a Hungaroringre érkezett. Az idei évadban is rajthoz állt Kiss Norbert kétszeres Európa-bajnok kamionversenyzőnk, aki idén a Mercedes-Benz hazai fellegvárában, Kecskeméten készíti fel versenykamionját csapatával. Gratulálunk Kiss Norbinak! AMG márkanagykövetünk a négy, hétvégi futam után összetettben továbbra is a 3. helyen áll!

Forrás: Pappas Auto

Ez a hétvége nem csak a motorsport rajongóknak szólt, hiszen számos izgalmas program várta a családosokat is. A fesztivált a Mercedes-Benz – Pappas Auto kitelepülés is színesítette hűsítő italokkal, frissítő falatokkal, Meet&Greet partyval. A Tankpool24 csapatával szemközt található standunkon látogatóink a kiállított Mercedes-AMG 4 ajtós Coupé modellje mellett megcsodálhatták az új Mercedes-Benz Actrost is, melynek minden újdonságát bemutatták szakértő értékesítőink.

AZ ÚJ ACTROS.

Egy tehergépkocsi, amely már ma megvalósítja azt, amiről mások még csak beszélnek. Az új Actros minden eddiginél jobban teljesíti a távolsági fuvarozás és a nehéz terítőfuvarozás folyamatosan növekvő követelményeit: megnövelt hatékonysággal, egyedülálló kényelemmel.

A Pappas Auto-nál már megtekinthető, kipróbálható és rendelhető az új Actros.
Bővebb információ

Forrás: Pappas Auto

 

(Ezt a cikket 86 alkalommal tekintették meg.)

Hozzászólások

Ezeket olvastad már?