Kilencszáz jogsértést találtak a buszok és teherautók egyhetes ellenőrzésén

Csaknem kilencszáz jogsértést állapítottak meg a rendőrök a buszok és teherautók egy héten át tartó ellenőrzése során – írta az Országos Rendőr-főkapitányság Kommunikációs Szolgálata kedden a honlapján.

Illusztráció – Forrás: Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság – Police.hu

A közleményben azt írták, hogy a “Tispol Truck & Bus” elnevezésű, európai szintű ellenőrzés keretében elsősorban a vezetési és pihenőidőt, valamint a veszélyes áruk szállításával összefüggő szabályok betartását vizsgálták. Február 18. és 24. között 3230 nehéz tehergépkocsit és 481 autóbuszt ellenőriztek, és 896 jogsértést állapítottak meg – közölték.

Ismertették, azonnali közlekedési korlátozást hét nehéz tehergépkocsi esetében kellett elrendelni. Ebben a járműkategóriában vezetési és pihenőidővel kapcsolatos szabályszegések miatt 109, a jármű-, illetve rakománybiztonsággal kapcsolatban 136, okmányokkal kapcsolatos jogsértések miatt pedig 73 alkalommal kellett intézkedni. Öt tehergépkocsi-vezetőnél merült fel alkoholfogyasztás gyanúja, 80-szor a sofőr vagy utasa nem használta a biztonsági övet. A megengedett legnagyobb sebességet 215 járművezető lépte túl.

Az autóbusz-vezetők közül 17 nem tartotta be a sebességhatárt. A vezetési és pihenőidővel kapcsolatos szabályszegések miatt kilencszer, jármű-, illetve rakománybiztonsággal kapcsolatban nyolcszor, okmányokkal kapcsolatos jogsértések miatt kilencszer kellett intézkedniük a rendőröknek – olvasható a közleményben.

Forrás: MTI

Illusztrációs kiemelt kép: ORFK Légi felvétele – H. Szabó Sándor

 

(Ezt a cikket 580 alkalommal tekintették meg.)

Hozzászólások

Ezeket olvastad már?