Ellenőrzések Hírek Rendőrségi hírek

Nemzetközi közúti ellenőrzési akció indult Zalában

Az első napon az ellenőrzött járművek 68 százalékánál találtak valamilyen hiányosságot azok a szakemberek, akik a jelentős tranzitforgalmat bonyolító Zala megyei útvonalakon tartanak háromnapos nemzetközi közúti ellenőrzési akciót.

Közlekedéshatósági szakemberek egy kamiont vizsgálnak az M7-es autópálya zalakomári kamionos pihenőjében 2018. szeptember 12-én. A Zala Megyei Kormányhivatal szervezésében közúti ellenőrzési akciót tartottak, amelyen a V4-országok képviselői mellett német, osztrák, szlovén, horvát és ukrán közlekedéshatósági szakemberek vettek részt. MTI Fotó: Varga György

Sifter Rózsa, az évek óta rendszeresen tartott ellenőrzéseket szervező Zala Megyei Kormányhivatal kormánymegbízottja szerdán, az M7-es autópálya zalakomári pihenőjénél tartott sajtótájékoztatón elmondta: a magyar szakemberek mellett nyolc ország közlekedési hatóságai vesznek részt az ellenőrzésekben.

A magyarok mellett cseh, lengyel, szlovák, német, osztrák, szlovén, horvát és ukrán kollégáik segítik az akciót, a tapasztalatcserén kívül erre azért is van szükség, mert már az első napon ellenőrzött járművek 90 százaléka külföldi volt. Kedden a 86-os főúton, a rédicsi határátkelőnél zajlott ellenőrzések során 56 nehéz-tehergépkocsinál végeztek komplex átvizsgálást. Az esetek 68 százalékában találtak problémát, elsősorban műszaki kifogások merültek fel – jelezte a kormánymegbízott.

Mint kifejtette: a második napon az M7-es autópályán, Zalakomárnál végeznek teljes kitereléses közúti ellenőrzést, amelyben a közlekedéshatóság szakemberei mellett részt vesznek a rendőrség, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, a katasztrófavédelem, a Magyar Közút Zrt. tengelysúlymérő állomásának és a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltatónak a munkatársai. Elsősorban a közlekedésbiztonság erősítése a céljuk, ezért az utóbbi időben súlyos kimenetelű baleseteket okozó kisteherautók, kisbuszok és ezek vontatmányainak műszaki ellenőrzésére koncentrálnak. Ugyancsak fokozottan ellenőrzik a nehézteher-gépjárműveket, amelyeknél a járművezetők pihenőidejét, a tachográf használatát, a veszélyes áruk szállításának szabályait és a rakományrögzítést vizsgálják, de a túlsúlyos és túlméretes járművek kiszűrésére is figyelnek. Kiemelt feladat még az illegális migráció kiszűrése, valamint az útdíjfizetés ellenőrzése.

Sifter Rózsa arra is kitért, hogy a közlekedésbiztonságra közvetlenül kockázatot jelentű műszaki hiányosság esetén a javításig visszatartják a járműveket. Enyhébb esetekben csak figyelmeztetik a járművezetőket, súlyosabb hiányosságoknál azonban eljárást indítanak a hatóságok.
Farkas Gábor, a kormányhivatal közlekedési szakügyintézője arról számolt be, hogy az első napon Rédicsen ellenőrzött járműveknél elsősorban fékhibákat, a rakomány szabálytalan rögzítését vagy az üzemanyagrendszer illegális átalakítását tárták fel. Ez utóbbi azt jelenti, hogy elektronikusan kiiktatják az adalékadagoló rendszert, ezért ilyenkor az útdíjfizetéssel összefüggésben és a környezetvédelmi előírások megsértése miatt indítanak eljárást.

Az M7-esen indult szerdai akcióban is már találtak reggel olyan román kamiont, amelynek vontatmányán nem engedélyezett átalakításokat végeztek, de ebben az esetben nem indul eljárás, a hiba kijavítására azonban szervizbe kellett vontatni a kamiont.

Forrás: MTI

Kiemelt kép: Közlekedéshatósági szakemberek egy kamiont vizsgálnak az M7-es autópálya zalakomári kamionos pihenőjében 2018. szeptember 12-én. A Zala Megyei Kormányhivatal szervezésében közúti ellenőrzési akciót tartottak, amelyen a V4-országok képviselői mellett német, osztrák, szlovén, horvát és ukrán közlekedéshatósági szakemberek vettek részt. MTI Fotó: Varga György

 

(Ezt a cikket 94 alkalommal tekintették meg.)