Aktuális Fuvarpiac Gazdaság Hírek Kiemelt hírek Szervezetek hírei

Kétszámjegyű árbevétel-növekedés mellett kisebb eredménycsökkenésre számít a Waberer’s az idén

A Waberer’s International Nyrt. az árbevétel kétszámjegyű növekedésére, valamint a kamatfizetés, adózás és amortizáció előtti nyereség (EBITDA) kismértékű csökkenésére számít idén, miután módosították korábbi, az EBITDA növekedésére vonatkozó várakozásaikat – mondta Lajkó Ferenc, a társaság vezérigazgatója szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

A vezérigazgató kiemelte: a második negyedévében a bevételek növekedése kétszámjegyű volt, miután a Waberer’s folyamatosan növelte piaci részesedését. Ugyanakkor a társaság nyereségessége csökkent, ezt Lajkó Ferenc elsősorban a munkaerőpiaci nyomással és az üzemanyagárak növekedésével, illetve a járműkihasználtság ideiglenes csökkenésével indokolta.

A Waberer’s International 184,5 millió euró árbevételt ért el a második negyedévben, 16,8 százalékkal többet, mint egy évvel korábban. Az EBITDA 14,5 százalékkal, 19 millió euróra csökkent a második negyedévben 2017 ugyanezen időszakához képest – közölte a vezérigazgató.

Lajkó Ferenc elmondta: a nemzetközi fuvarozás árszintje 2010 óta gyakorlatilag stagnált. A költségek kisebb változásait a fuvarozók ki tudták termelni, így tartani tudták áraikat, de ez a helyzet megváltozott, az iparágban megnőttek a költségek.

A munkaerőhiány miatti béremeléseket és az üzemanyag drágulását a Waberer’s áremeléssel és költségcsökkentésekkel igyekezett ellensúlyozni, ugyanakkor a flottakihasználtság romlott, emiatt elveszítették az áremelés pozitív hatását – jelezte.

A kedvezőtlen helyzetet a vezérigazgató átmenetinek és leküzdhetőnek tartja. Úgy látja, a nyereségesség helyreállításához az a helyes stratégia, ha a kapacitásokat megtartva emelik áraikat, miután a költségek is nőttek, emellett dolgoznak a járműpark kihasználtságának javításán. Még akkor is ezt tartják az egyetlen helyes stratégiának, ha rövid távon áldozatokkal jár, nyomás alatt tartja a profitabilitást – hangsúlyozta.

A költségek növekedését áremelés nélkül nem lehet kigazdálkodni, ahogy fogalmazott, akik nem mernek árat emelni, azok tönkre fognak menni. A jelenlegi helyzet iparági változást jelez, a profitnyomás fel fogja gyorsítani a szakmában a konszolidációt és a koncentrációt – fejtette ki Lajkó Ferenc.

Erdélyi Barna, a Waberer’s vezérigazgató-helyettese ismertette: a nemzetközi fuvarozási üzletág bevétele 19 százalékkal nőtt, ennek motorja a lengyel Link fuvarozócég tavalyi akvizíciója. A regionális szerződéses logisztika szegmens bevétele 9 százalékkal emelkedett a második negyedévben az előző év azonos időszakához képest.

A nemzetközi fuvarozás rendszeres EBITDA-ja 14 százalékkal, a regionális szerződéses logisztika eredménye 18 százalékkal csökkent, ez utóbbi főként a tavalyi erőteljes második negyedév miatt. A társaságnak csaknem 4500 kamionja van, 5900 sofőrt, csoportszinten pedig mintegy 8000 ezer munkavállalót foglalkoztatott a második negyedévben – közölte.

Az áremelésről szólva elmondta: nemzetközi fuvarozási tevékenységük árszintje átlagosan 7 százalékkal volt magasabb a második negyedévben, mint az előző év ugyanezen időszakában. A Waberers’s részvényeivel a Budapesti Értéktőzsde prémium kategóriájában kereskednek, a részvény keddi záróára 3190 forint volt, az elmúlt év legalacsonyabb árfolyama ezt megelőzően 3200 forint, a legmagasabb 5100 forint volt.

Forrás: MTI

Illusztrációs kiemelt kép: Karsai Attila – hungarokamion.hu

 

(Ezt a cikket 38 alkalommal tekintették meg.)