Ismét megrendezik Közép-Európa legnagyobb autóbusz-kiállítását Zsámbékon
Hatodik alkalommal rendezik meg a BusExpo szakkiállítást április 25-én Zsámbékon, ahol az autóbuszos szakma képviselői mutatkoznak be a nagyközönségnek – közölték a szervezők az MTI-vel.
A tájékoztatás szerint a rendezvényre több mint 50 kiállítót és több mint 3000 látogatót várnak. A BusExpo kiállításon megtartják az XXIV. Országos Személyszállítási Szakmai Konferenciát, ahol a hazai közlekedés és a hazai buszgyártás perspektíváit járják körül a meghívott szakemberek.
A rendezvényen kiemelten szerepel az utasbiztonság, a magyar buszgyártás jelene és jövője. A Drivingcamp Hungary kibővített területe lehetővé teszi, hogy még több új járművel, alkatrész-beszállítóval és szolgáltatóval, veterán buszokkal ismerkedhessenek meg az érdeklődők – közölték a szervezők.
A kiállítók között szerepel egyebek mellett a Volvo, a MAN, a Scania, a Modulo, a Mercedes-Setra és a Credobus. Bemutatja termékeit az Alcoa, a Hankook, a Marso, az Asfinag, és a Continental is. A szakkiállításon a legkorszerűbb autóbuszokon túl nagy szerepet kapnak az innovatív technológiák, az IT-eszközök és a kenőanyagok is, a kiállítók között ott lesz a Shell kenőanyagok kizárólagos hazai forgalmazója, az Orbico Hungary Kft. is a Shell Rimula kenőanyaggal.
Forrás: MTI
(Ezt a cikket 167 alkalommal tekintették meg.)