A jövő év elejére készülhet el az új CNG-buszok töltőállomása Nyíregyházán
Új, CNG üzemű autóbuszok állnak töltőállomásukon Miskolcon 2016. március 4-én. Hetvenöt új, környezetbarát, sűrített földgázzal hajtott, alacsonypadlós, MAN gyártmányú autóbusz áll menetrendszerinti forgalomba a városban, egyúttal átadták a járművek töltőállomásait is. MTI Fotó: Vajda János
A jövő év elejére készülhet el a hazai és uniós forrásból beszerzett, sűrített földgázzal (CNG) működő új autóbuszok telephelye és töltőállomása Nyíregyházán – közölte a program kommunikációjáért felelős társaság az MTI-vel.

A nyíregyházi önkormányzat az Integrált Közlekedésfejlesztési Operatív Program keretében – százszázalékos támogatással – hétmilliárd forintot nyert el 41 CNG- és 6 elektromos busz beszerzésére, valamint az ehhez kapcsolódó fejlesztési beruházásokra.
A helyi közösségi közlekedést segítő új járművek telephelye a Tiszavasvári úton, az Arany János Kollégium és a Bencs László Szakiskola melletti területen épül fel, itt lesz lehetőség a gázüzemű autóbuszok üzemanyaggal történő feltöltésére.
A forrás megszerzését követően indult el a töltőállomás tervezése és engedélyeztetése, majd 2017 szeptemberében megkezdődött a kivitelezés. A töltőállomás helyszíne a projekt további részét képező új autóbusz-telephely helyszíne is egyben, amelynek előkészítése már folyamatban van – olvasható a közleményben.
A 5 csuklós és 36 szóló CNG-busz, valamint az elektromos meghajtású járművek jövőre érkeznek meg a nyírségi megyeszékhelyre.
Forrás: MTI
Illusztrációs kiemelt kép: CNG üzemű autóbuszok állnak töltőállomásukon Miskolcon. MTI Fotó: Vajda János
(Ezt a cikket 53 alkalommal tekintették meg.)
