A második helyezett Kiss Norbert a Kamion Európa-bajnokság magyar versenyhétvégéje harmadik futamának eredményhirdetésén a mogyoródi Hungaroringen 2016. augusztus 28-án. MTI Fotó: Marjai János

Reálisnak látja és célként tűzte ki a futamgyőzelmeket a kamion Európa-bajnokság augusztus 26-27-i mogyoródi versenyhétvégéjére Kiss Norbert, a sorozat kétszeres bajnoka, aki az elmúlt hétvégén kétszer állt a dobogón a Nürburgringen.

Illusztráció – MTI Fotó: Marjai János

A 32 éves szombathelyi pilóta az MTI-nek adott interjújában azt mondta, a Hungaroring karakterisztikáját tekintve hasonlít a Nürburgringre, sőt, a magyar pálya még lassabb és technikásabb, így a versenykamionok közötti különbség kevésbé lesz döntő.

„Ezek az autók, amelyekkel versenyzünk, teljes egészében építettek, ezért számtalan módosítást és fejlesztést lehet végrehajtani a szezon közben is. Ebből adódik az a helyzet, hogy a bajnokságban most vezető cseh Adam Lacko kamionja esős körülmények között a kigyorsításoknál utolérhetetlen” – nyilatkozta az összetett negyedik helyén álló Kiss Norbert, aki arról is beszélt, hogy a legutóbbi hétvégén szerzett két második helye részben a csapata által elvégzett fejlesztéseknek is volt köszönhető.

Elárulta, sok idejük nem volt, de apróbb dolgokon módosítottak, így például a hátsó futóművön, amely most is jól vizsgázott. A fejlesztéseket illetően kiderült, május végén, a szezon második versenyhétvégéjén, Misanóban debütált az új turbó, és már ott közel volt az időmérő edzésen a pole pozícó megszerzéséhez, amelyet a Nürburgringen sikerült is elérnie a sorozat 2014-es és 2015-ös bajnokának, aki nagyon várja már, hogy hazai közönség előtt bizonyítson a Tankpool24-Mercedes volánja mögött.

A kamion Eb mezőnye július 15-16-án a Slovakiaringen versenyez, majd hosszabb szünet után következik a magyarországi versenyhétvége, amelyre a szervezők az elmúlt két évben megszokottakhoz hasonlóan látványos és izgalmas betétfutamokkal, valamint számos családi programmal készülnek. A versenyhétvégét megelőző csütörtökön, augusztus 24-én pedig a tervek szerint a tavalyi évhez hasonlóan ismét Budapest belvárosába hajtanak majd a versenykamionok és a betétfutam, a Blancpain GT Series luxussportautói, így a közönség testközelből is megcsodálhatja majd a gépeket, valamint személyesen találkozhat a versenyzőkkel.

Forrás: MTI

Illusztrációs kiemelt kép: MTI Fotó – Marjai János

 

(Ezt a cikket 80 alkalommal tekintették meg.)