Veronai baleset – Fekete szalaggal közlekedtek a közösségi járművek Budapesten
Fekete szalaggal közlekedtek hétfőn a budapesti közösségi közlekedés járművei az olaszországi autóbusz-tragédia áldozataira emlékezve – közölte a Budapesti Közlekedési Központ vasárnap az MTI-vel.
Felidézték: Orbán Viktor miniszterelnök kezdeményezésére a kormány az olaszországi buszbalesetben elhunyt áldozatok emlékére hétfőt nemzeti gyásznappá nyilvánította.
Ezért hétfőn a közösségi közlekedés járművei fekete szalaggal közlekedtek, valamint a BKK Zrt., a BKV Zrt. és a VT-Arriva Kft. székházára, telephelyeire is kitűzték a fekete zászlót az olaszországi tragédia áldozataira emlékezve, és egyúttal kifejezve az áldozatok hozzátartozóival való együttérzést – írták.
Hozzátették: a BKK és a szolgáltatók mihamarabbi gyógyulást kívánnak a baleset sérültjeinek.
A hivatalos adatok szerint a franciaországi sítúráról visszatérő, nagyrészt a budapesti Szinyei Merse Pál diákjait szállító busz péntek éjjel szenvedett balesetet Verona mellett. A szerencsétlenségének 16 halálos áldozata van. A négy súlyos sérült mellett két utast válságos állapotban kezelnek veronai kórházakban, akik egyelőre nem szállíthatók, a baleset könnyebb sérültjei viszont már elhagyhatták Olaszországot.
Az áldozatok és a válságos állapotban lévő utasok azonosítása napokat vehet igénybe az olasz hatóságok tájékoztatása szerint.
Forrás: MTI
Kiemelt kép: Fekete zászló egy BKK-buszon Budapesten, a Nyugati téren a nemzeti gyásznapon, 2017. január 23-án. Január 20-án éjjel az olaszországi Verona közelében balesetet szenvedett egy magyar fiatalokat szállító busz, tizenhatan meghaltak, huszonhatan megsérültek. A buszon a budapesti Szinyei Merse Pál Gimnázium tanulói, volt diákok, tanárok és egyikük családja utazott. MTI Fotó: Balogh Zoltán
(Ezt a cikket 111 alkalommal tekintették meg.)