Africa Race – Ismét indul a kamionos Kovács Miklós

Scania QualiSport - Fotó: Karsai Attila - hungarokamion.hu
A Kovács Miklós, Czeglédi Péter, Ács László kamionos trió januárban ismét rajthoz áll a klasszikus Dakar-útvonalon haladó Africa Race nemzetközi tereprali-versenyen.

A Qualisport Racing csütörtöki sajtóközleménye szerint Kovács Miklós pilóta, Czeglédi Péter navigátor és Ács László fedélzeti szerelő azzal a Scania kamionnal vesz részt a versenyen, amellyel az októberi Marokkó-ralin indult először.
„Megszereztük az első tapasztalatokat, azóta pedig gőzerővel dolgozunk, hogy az Africa Race-ig hátralevő időben versenyképessé varázsoljuk a kamiont” – fogalmazott a pilóta, aki együttesével a Jean-Louis Schlesser által szervezett verseny legnagyobb múltú résztvevői közé tartozik.
Mostanáig csak egy futamot hagytak ki, az évek során pedig a kamionos kategória dobogójának összes fokát megjárták már. 2010-ben győztesként értek célba, az előző Africa Race-t pedig az ötödik helyen zárták.
A mezőny december 31-én Monacóból indul, a 12 szelektív szakaszból álló futam során a résztvevők átszelik Marokkót, Mauritániát, január 14-én pedig Dakarban, a Rózsaszín tó partján érnek célba.
Forrás: MTI
(Ezt a cikket 104 alkalommal tekintették meg.)