A gépjárművétellel kapcsolatos eljárásdíjak csökkentésén dolgozik a Miniszterelnökség

H. Szabó Sándor felvétele
A gépjárművek vételével összefüggő eljárási díjak és illetékek csökkentésével kapcsolatos javaslatcsomagon dolgozik a Miniszterelnökség – közölte Kovács Zoltán területi közigazgatásért felelős államtitkár az M1 aktuális csatorna szerda esti műsorában.

Tájékoztatása szerint megkezdték a javaslatcsomag előkészítését, ennek tartalmát 2017-ben dolgozzák ki. Több elem közül Kovács Zoltán kiemelte a forgalmi engedély, vagy a törzskönyv ingyenessé tételét is, további részleteket azonban nem közölt.
A háttérműsorban beszélt arról is, hogy jövőre folytatódik az idén megkezdett illetékcsökkentés. Az ez évi 12 milliárd forint értékű csökkentés után 2017-ben további 2 milliárd forintot takaríthatnak meg az emberek, miután ingyenessé válhat az anyakönyvi kivonat kiadása, cégeknél pedig az egyszerűsített cégalapítás lehet térítésmentes, ha a parlament elfogadja az erről szóló javaslatot.
Kovács Zoltán hangsúlyozta, mindezek fedezete az erősödő gazdaság, mivel ebből az államnak többletbevétele származik.
Forrás: MTI
Illusztrációs kiemelt kép: H. Szabó Sándor felvétele
(Ezt a cikket 163 alkalommal tekintették meg.)