Hétvégi közlekedési prognózis – 2016 december 17 – 18.

Az Andrássy út ködben 2015. december 11-én. MTI Fotó: Balogh Zoltán

A gyalogosok külön figyelmet érdemelnek, hiszen ők a közlekedés legvédtelenebb résztvevői. Az évszak közlekedési jellemzőire figyelemmel gépjárművezetőként legyünk körültekintőbbek és előzékenyebbek a gyalogosokkal szemben.
A gyorsforgalmi utak hétvégi közlekedésbiztonsága érdekében a következő tájékoztatást adjuk.
M1
2016. december 12-2016. december 18-ig a 12+200-66+500 kilométerszelvényben a jobb-bal pályatesten az előző sáv és a leállósáv zárása, a szalagkorlát javítása miatt, kiépített mobil tereléssel, 80 km/h sebességkorlátozás mellett.
2016. december 12-2016. december 18-ig a 12+200-66+500 kilométerszelvényben a jobb-bal pályatesten a haladósáv zárása, burkolatjavítás miatt, kiépített mobil tereléssel, 80 km/h sebességkorlátozás mellett.
Információink szerint a többi gyorsforgalmi úton hétvégi munkálatokat nem terveztek. Kérjük, figyeljék a híradásokat és a közúti jelzéseket!
Az esetleges balesetek helyszínén a helyszínelés és a mentési munkálatok idején forgalomkorlátozásra, terelésekre, útlezárásra is számítani kell!
Tájékoztatás
A „Kamionstop” 2016. december 17. (szombat) 22 órától december 18. (vasárnap) 22 óráig tart.
A „Téli rend” szerint 2016. november 4-től (2017. március 1-jéig) a nemzetközi forgalomban közlekedő, legalább 7-es (EURO 3-as) környezetvédelmi besorolású tehergépjárművekre nem vonatkozik a tilalom (Tehát az EURO-3-4-5-6-os, nemzetközi forgalomban közlekedő tehergépkocsik haladhatnak.)
A közúti határátkelőhelyek várható forgalma:
A közelgő Karácsony, illetve az ünnepi készülődés, a bevásárlás miatt a hétvégén napközben élénkebb személyforgalommal kell számolni a közúti határátkelőhelyeken.
Az utazóknak célszerű alaposabban felkészülni az utazásra, elindulás előtt tájékozódni a szomszédos országok hóviszonyairól, időjárásáról, valamint szükség szerint gondoskodni a téli autózáshoz szükséges felszerelésekről (hólánc, meleg folyadék, takaró). Javasoljuk az utazóknak, hogy indulás előtt győződjenek meg arról, hogy a határátlépéshez szükséges okmányokat (személyi- és járműokmányok) magukhoz vették-e, azok érvényessége nem járt-e le.
A hazai és nemzetközi áruszállítók, az ünnepi kereskedelmi forgalom növekedése és az év vége miatt igyekeznek teljesíteni szerződéses kötelezettségeiket, ami a közúti határátkelőhelyek teherforgalmát december 23-ig jelentősen megnöveli. Ez szintén vezethet várakozások kialakulásához az átkelőhelyeken és alkalmanként jelentősen megemelheti az oda vezető utak járműforgalmát is.
A vasúti közlekedésben a nemzetközi vonatok várhatóan zsúfoltak lesznek az ünnepek környékén, időjárástól függően vonatkésésekkel lehet számolni.
A határátkelőhelyek nyitvatartásáról és az ott várható várakozási időkről a http://www.police.hu/hirek-es-informaciok/hatarinfo oldalon, valamint a Rendőrségi Útinformációs Rendszer (Rutin) mobil applikáció segítségével tájékozódhatnak.
Ausztria a schengeni belső határokon átvezető utakon 2016. április 25-től folytat gyakoribb ellenőrzést. Ennek következtében több volt határátkelőhelyen, határon átvezető úton, elsősorban Hegyeshalom, Sopron, Kópháza, Fertőd térségében Ausztria felé torlódás alakulhat ki, ahol a várakozás akár a 30-240 percet is meghaladhatja.
Az Ukrajnába történő be- és kiutazással kapcsolatos, valamint az egyes országokra vonatkozó információk, tanácsok továbbra is a Külgazdasági és Külügyminisztérium Konzuli Szolgálat honlapján olvashatóak, a konzuliszolgalat.kormany.hu oldalon.
Baranya megye
Baranya megye határátkelőhelyein az év végi ünnepekig kisebb mértékű forgalom növekedéssel számolunk, elsősorban a határ közelében élő horvát állampolgárok, és bosnyák buszos turisták részéről (bevásárlás), illetve a karácsonyi ünnep előtt az Ausztriában és Németországban dolgozó nyugat-balkáni (bosnyák, szerb) állampolgárok hazautazásával. A forgalom növekedése elsősorban Udvar Közúti Határátkelőhelyet érintheti. Aktív időszaknak számít a péntek este, a vasárnap este és a hétfő délelőtt. Várakozás kialakulásával sem a személy, sem a teherforgalom vonatkozásában nem számolunk.
Bács-Kiskun megye
Tompa közúti határátkelőhelyen péntek délután kell megnövekedett forgalommal számolni a kilépő személyforgalomban, amely 15-30 percnél nagyobb várakozás kialakulását várhatóan nem eredményezi. A hétvégén mindkét nap délelőtt ki-, míg délután belépő irányban számolhatunk élénkebb forgalommal, ami akár 15-60 perc várakozást is előidézhet a személyfogalomban. Vasárnap a belépő irányban déltől estig kell várakozás kialakulásával számolni, amely elérheti a 30-60 percet.
A jövő héten szerdától egyre nagyobb kilépő forgalommal kell számolni a hazatérő vendégmunkások utazása miatt, ami esetenként 30-90 perc várakozást is előidézhet a személyforgalomban.
A teherforgalomban a be- és kilépő irányokban lehet várakozás kialakulásával számolni a hétvégén a kamionstop időszakát kivéve, amelynek mértéke a 30-60 percet várhatóan nem haladja meg.
Békés megye
Gyula közúti határátkelőhelyen a belépő teherforgalomban 30-60 perc várakozás kialakulásával lehet számolni. A megye közúti határátkelőhelyein a hétvégén és a jövő hét elején, a szokásosnál élénkebb forgalommal lehet számolni napközben.
Csongrád megye
Röszke autópálya határátkelőhelyen a személyforgalomban kilépő irányban pénteken 30-90 perc várakozás is kialakulhat. Belépő irányban vasárnap délutántól késő estig 30-60 perc várakozás alakulhat ki a személyfogalomban. A hétvégén napközben is kialakulhatnak kisebb nagyobb várakozások elsősorban szombaton, amelynek mértéke 30 perc is lehet. A teherforgalomban pénteken és szombaton, illetve hétfőn kilépő irányú akár 60 perc várakozás alakulhat ki.
A jövő héten szerdától Röszke autópálya határátkelőhelyen egyre nagyobb kilépő forgalommal kell számolni a hazatérő vendégmunkások utazása miatt, ami esetenként 30-120 perc várakozást is előidézhet a személyforgalomban.
Csanádpalota-Nagylak (Nădlac) autópálya határátkelőhelyen a teherforgalomban kilépő irányban 60-180 perc, belépő irányban 180 percet meghaladó várakozás kialakulásával is lehet számolni. A hazatérő vendégmunkások utazása miatt, ami esetenként 30-90 perc várakozást is előidézhet a személyforgalomban kilépő irányban.
Ásotthalom és Tiszasziget közúti határátkelőhelyen, hétvégén, szombaton délelőtt belépő, délután kilépő irányban 30-60 perc várakozással lehet számolni a személyforgalomban, valamint a határátkelőhelyek nyitása után reggel a belépő irányban és a zárást megelőzően este a kilépő irányban.
Hajdú-Bihar megye
Ártánd közúti határátkelőhelyen a hétvégén a kilépő teherforgalmi sávon 2016. december 16-án és 17-én 9 órától 22 óráig 120 perc, továbbá 2016. december 18-án 22 órától 2016. december 19-én 22 órától be- és kilépő irányban egyaránt 60-120 perc várakozás kialakulásával számolunk.
A személyforgalomban Ártánd közúti határátkelőhelyen december 19-től december 22-i a délelőtti óráktól késő estig kilépő irányban akár 60 perc várakozás is kialakulhat.
A jövő héten Ártánd közúti határátkelőhelyen a teherforgalomban szintén lehet várakozással számolni a kilépő irányban 20-án és 22-én 9 órától 22 óráig, amelynek mértéke akár 120 perc is lehet.
Somogy megye
Somogy megye határátkelőhelyein nem számolunk várakozás kialakulásával, azonban a hétvégén a szokásosnál élénkebb forgalommal lehet számolni napközben.
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye
Záhony közúti határátkelőhelyen a személyforgalomban várakozással kell számolni, szombaton és vasárnap, illetve hétfőn reggel belépő irányban, melynek mértéke 30-180 perc lehet. Kilépő irányban szombaton 30-180 perc, illetve szombat hajnaltól egészen hétfő estig 30-180 perc várakozással kell számolni a személyforgalomban. A teherforgalomban forgalomtorlódás várható kilépő irányban, melynek mértéke akár 60-180 perc is lehet.
A 7-19 óra között nyitva tartó Barabás közúti határátkelőhelyen várakozás kialakulásával lehet számolni a határátkelőhely nyitásakor, illetve főként zárásakor, melynek mértéke elérheti a 30-60 percet is.
A személyforgalomban közlekedőknek napközben alternatív útvonalként a 8-16 óra között nyitva tartó Lónya közúti határátkelőhelyet ajánljuk. A határátkelőhelyen a nyitást követően és a zárást megelőzően várakozás kialakulásával lehet számolni, melynek mértéke elérheti a 30 percet.
Beregsurány közúti határátkelőhelyen a személyforgalomban kilépő irányban szombaton 60-90 perc várakozással számolunk. A belépő lépő irányban szombaton, vasárnap és hétfőn és kedden várakozás kialakulásával kell számolni, melynek mértéke elérheti a 30-180 percet is.
Csengersima és Vállaj közúti határátkelőhelyen a bevásárló turizmus miatt belépő irányban a reggeli, illetve a délelőtti órákban, továbbá a kilépő irányban a délutáni és az esti órákban 15-60 perc várakozással lehet számítani a személyforgalomban. A vendégmunkások hazautazása miatt Csengersima közúti határátkelőhelyen szombat hajnaltól kialakulhat 30-120 perc várakozás elsősorban a hazatérő román vendégmunkások csoportos utazása miatt.
Csengersima közúti határátkelőhelyen a belépő teherforgalomban 60-180 perc várakozásra lehet számítani.
Zala megye
Zala megye határátkelőhelyein nem számolunk várakozás kialakulásával, azonban a hétvégén a szokásosnál élénkebb forgalommal lehet számolni napközben.
Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér (RRI)
A légi közlekedésben kiemelt telt házas a Karácsony előtti időszak, ezért javasoljuk, hogy az ellenőrzési folyamat (utasbiztonsági-ellenőrzés, vám- és útlevélvizsgálat) miatt a repülőtérre való elindulást korábbi időpontra tegyék. Az időjárási körülmények a járatok érkezését és indulását befolyásolhatják, ezekről bővebb információ a http://www.bud.hu/ honlapon szerezhető be.
Türelmesen és körültekintően, az időjárási viszonyoknak megfelelően vezessenek!
Biztonságos és balesetmentes közlekedést kívánunk!
ORFK Kommunikációs Szolgálat
Forrás: Police.hu
Illusztrációs kiemelt kép: MTI Fotó – Balogh Zoltán
(Ezt a cikket 94 alkalommal tekintették meg.)