Meghalt a nyúli vonatbalesetben megsérült tolatásvezető

Összeroncsolódott mozdony mellett dolgoznak tűzoltók egy vasúti átjáró közelében a Győr-Moson-Sopron megyei Nyúlon 2016. november 28-án, miután a tehervonat összeütközött egy teherautóval. A teherautó vezetője és a mozdony másik vezetője ki tudtak szállni a járművekből, de a sérült mozdonyvezetőt a tűzoltók vágták ki. MTI Fotó: Krizsán Csaba
A kórházban hétfő éjszaka meghalt a nyúli vasúti balesetben megsérült tolatásvezető – tájékoztatta a győri Petz Aladár Megyei Oktató Kórház orvos igazgatója kedd délelőtt az MTI-t.

Oláh Attila elmondta, hogy a férfi – aki a mozdonyban utazott – súlyos hasi és lágyéksérüléseket szenvedett. Nyúlon hétfő délelőtt egy andráskereszttel és stoptáblával ellátott vasúti átjáróban gabonát szállító kamion és tehervonat ütközött össze.
Kavalecz Imre, a Mávinform sajtóügyeletese korábban azt közölte, hogy a vasúttársaság úgy tudja, a kamion megállás nélkül a vonat elé hajtott, a mozdony a teherautó közepének ütközött. Mindkét jármű jelentősen megrongálódott. A Győr-Veszprém vonalon mintegy kétszáz méteren a vasúti pályát is helyre kellett állítani.
Ruskáné Takács Anita, a Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője korábban elmondta, hogy a teherautósofőr és a mozdonyvezető is a saját lábán szállt ki járművéből.
Forrás: MTI
Kiemelt kép: Összeroncsolódott mozdony mellett dolgoznak tűzoltók egy vasúti átjáró közelében a Győr-Moson-Sopron megyei Nyúlon 2016. november 28-án, miután a tehervonat összeütközött egy teherautóval. A teherautó vezetője és a mozdony másik vezetője ki tudtak szállni a járművekből, de a sérült mozdonyvezetőt a tűzoltók vágták ki. MTI Fotó: Krizsán Csaba
(Ezt a cikket 84 alkalommal tekintették meg.)