Másodfokú téli tisztántartási készenlétet rendelt el a Magyar Közút

Hóesésben haladó járművek a 74-es főúton Zalaszentbalázs közelében 2016. november 12-én. A havazás, a szél és a hófúvás veszélye, valamint az északira forduló, viharossá fokozódó szél miatt Vas, Veszprém és Zala megyében elsőfokú figyelmeztetéseket, a sok eső miatt három dunántúli megyére másodfokú, további kilenc megyére és a fővárosra elsőfokú figyelmeztetést adott ki erre a napra a meteorológiai szolgálat. MTI Fotó: Varga György
Másodfokú téli tisztántartási készenlétet rendelt el a Magyar Közút az összes megyében és autópálya-mérnökségen, a szolgálatot 467 emberrel látják el.

A Magyar Közút szombati, MTI-hez eljuttatott közleménye szerint preventíven, illetve a csapadékviszonyoknak megfelelően közvetlenül is végzik a síkosság mentesítési munkákat.
Az ország jelentős részén egyelőre eső esik, de a hőmérséklet a nyugati határ mentén csökken, és ezzel egy időben az eddigi eső egyre inkább havazásba vált át. A Kisalföldön és Vas megye nyugati felén már megmarad a hó – olvasható a közleményben.
Nagyobb fennakadást nem jelentettek a társaság útellenőrei, de a közútkezelő arra kéri az autósokat, hogy a téli időjárási körülmények között fokozott óvatossággal és körültekintéssel vezessenek.
Forrás: MTI
Kiemelt kép: Hóesésben haladó járművek a 74-es főúton Zalaszentbalázs közelében 2016. november 12-én. MTI Fotó: Varga György
(Ezt a cikket 68 alkalommal tekintették meg.)