Ötvenhat tonnányi segély érkezett Magyarországról Ukrajnába

Ötvenhat tonnányi segély indult Ukrajnába

A karitatív szervezeteket tömörítő Karitatív Tanács adományát szállító kamionok az M3 Logisztikai Központban 2016. november 9-én. Az Ötvenhat tonnányi, öt kamionnyi, 32 millió forint értékű szállítmányt Kárpátaljára és a Kárpátokon túli területekre viszik. MTI Fotó: Marjai János

Megérkezett az öt kamionnyi magyar segélyszállítmány Kárpátaljára, illetve a Kárpátokon túlra – mondta Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára szerda este az MTI-nek.

Soltész Miklós egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár beszédet mond a karitatív szervezeteket tömörítő Karitatív Tanács segélykonvojának útnak indításán az M3 Logisztikai Központban 2016. november 9-én. Az Ötvenhat tonnányi, öt kamionnyi, 32 millió forint értékű segélyszállítmányt Kárpátaljára és a Kárpátokon túli területekre viszik. MTI Fotó: Marjai János
Soltész Miklós egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár beszédet mond a karitatív szervezeteket tömörítő Karitatív Tanács segélykonvojának útnak indításán az M3 Logisztikai Központban 2016. november 9-én. Az Ötvenhat tonnányi, öt kamionnyi, 32 millió forint értékű segélyszállítmányt Kárpátaljára és a Kárpátokon túli területekre viszik. MTI Fotó: Marjai János

Közölte: a Kárpátokon túli területre érkező kamionnal gyógyászati segédeszközöket, kórházi ágyakat juttatnak el olyan kórházakba, ahol a kelet-ukrajnai konfliktusban megsérült katonákat gyógyítják.

A Kárpátaljára érkező segélyszállítmányban többnyire élelmiszer, ruhanemű, iskolaszerek és konyhai felszerelések vannak; utóbbiakra óriási szükség van – emelte ki az államtitkár. Hozzátette: a Lipóti Pékség felajánlásának köszönhetően sok kenyeret is hoztak, egyik részét a Katolikus Karitásznak juttatják el, a másikat a Kárpátokon túlra, Ivano-Frankivszkba viszik.

Kitért arra is, hogy a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat (NGYSZ) tizenegy szülészetre juttatott el újszülöttek és kisgyermekek hallásának vizsgálatához szükséges, új készülékeket, amelyek közül tíz Kárpátaljára, egy pedig Lembergbe (Lviv) érkezett. Ezek átadásában Grezsa István miniszteri biztos, Edvi Péter, az NGYSZ elnöke és Harrach Péter, a KDNP parlamenti frakcióvezetője vett részt. Mint az államtitkár elmondta, a felajánlással már nincs olyan szülészet Kárpátalján, ahol a kisgyermekek esetleges hallássérülését ne tudnák idejében diagnosztizálni.

Soltész Miklós összegzése szerint a legutóbbi segélyszállítmány is mutatja, hogy „Magyarország segít azokon az országokon, ahol nagyon nagy baj van”, odafigyel azokra az országokra, amelyeknek az Európai Unió „nagy ígéretet tett, de sajnos csak részben hajtotta eddig végre”, és természetesen odafigyel a határon túli magyarokra, akik nehéz helyzetben vannak, jelen esetben a kárpátaljaiakra.

Az államtitkár szerda reggeli sajtótájékoztatóján közölte: ötvenhat tonnányi, 32 millió forint értékű segélyszállítmány indult útjára Budapestről Ukrajnába, a karitatív szervezeteket tömörítő Karitatív Tanács koordinálásában.

A szállítmányt a Katolikus Karitász, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat, a Református Szeretetszolgálat, a Baptista Szeretetszolgálat – mint a Karitatív Tanács tagjai – állították össze. Hozzájárult a segélyhez a Johannita Segítőszolgálat, a Szent Lukács Segítőszolgálat és az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség segítőszervezete is.

Forrás: MTI

Kiemelt kép: A karitatív szervezeteket tömörítő Karitatív Tanács adományát szállító kamionok az M3 Logisztikai Központban 2016. november 9-én.  MTI Fotó: Marjai János

 

(Ezt a cikket 75 alkalommal tekintették meg.)