SOFŐRBARÁT, OPTIMALIZÁLT FLOTTA: MEGÚJUL A CAMION-GROUP 2000 BT. JÁRMŰPARKJA

A Camion-Group 2000 Bt. vezetősége a flotta átadásakor Nagykanizsán
A Camion-Group 2000 Bt. flottájába az idén ősszel 40 új Renault Trucks T nyergesvontató kerül, mely a tulajdonos szándéka szerint egy újabb előrelépést jelent a zalaegerszegi székhelyű vállalkozás életében. Jámbor András tulajdonos a flottája aktuális fuvarfeladataihoz igazította, és rendkívüli tudatossággal „rakta össze” az új T-ket.

A 40-es flottával rendelkező fuvarozási vállalkozás járművei jellemzően teljes terheléssel járnak Szlovénián keresztül Olaszországba, a hegyes-dombos vidékeken át vastekercset, papírtekercset és gabonát szállítva.
A tulajdonos 2011-ben a Renault Trucks márka mellett tette le a voksát, a fő meggyőző érv pedig a maximális hatékonyság, az alacsony fogyasztás volt. Az akkori 460-as Premium flotta és a vevőszolgálati támogatás nagyszerűen bevált, ezért az új járműcsalád bevezetése után ismét a francia márka került kiválasztásra.
A változatos domborzati viszonyok, a szinte állandó maximális terhelés, valamint a még nagyobb gazdaságosságra és hatékonyságra való törekvés késztette a tulajdonost arra, hogy a Renault Trucks márka hazai szakembereivel újragondolja a feladathoz igazodó legmegfelelőbb felszereltséget.
A legújabb beszerzés során a 13 literes motor került kiválasztásra 520 lóerős teljesítménnyel, mely az adott fuvar körülmények között kedvezőbb üzemanyag fogyasztást biztosít. A nagyobb motor könnyebben mozgatja a szerelvényt változatos útviszonyok mellett, magasabb kereskedelmi sebességet elérve ezzel.
A szériaváltás másik fontos oka a Renault Trucks által 2016 nyara óta bevezetett, opcióként rendelhető Optivision funkció, mely egy a domborzati viszonyokhoz alkalmazkodó, intelligens sebességszabályozó rendszer.
Ez a műholdakkal folyamatosan kommunikáló szoftver lehetővé teszi, hogy a jármű a már bejárt útvonalakon „magától” a lehető leggazdaságosabban vezessen: ismerve a lejtőket, emelkedőket és útleágazásokat, gurítja, fékezi, vagy gyorsítja a járművet a gépkocsivezető aktív beavatkozása nélkül. A sofőr feladata pedig a jármű biztonságos úton tartása és az esetleges vészhelyzet felismerése.
Az Optivision az egyik fontos eszköze a tartósan alacsony szinten tartható fogyasztásnak, mely az egyik legfőbb beszerzési szempont.
A másik szempont a Renault Trucks fedélzeti Optifleet rendszere, mely biztosítja, hogy az úton lévő szerelvényeket, azok fogyasztását és a pilóták vezetési stílusát online kapcsolaton keresztül követni lehessen az irodából.
A harmadik pillér pedig a megbízható szervizháttér, mely biztosítja, hogy a 40 jármű és 42 gépkocsivezető folyamatosan munkában lehessen és gördülékenyen dolgozhasson.
A teljes beruházás összértéke eléri az 1 milliárd Forintot, mely jelentős és hosszú távú döntésnek számít egy vállalkozás életében. Jámbor András így nyilatkozik erről:
„Mindig is célunk volt, hogy a piacon elérhető legkorszerűbb járművekkel fuvarozzunk. Ezzel jó néhány dolgot érünk el párhuzamosan: többet tudnak keresni és nagyobb biztonságban vannak a sofőr kollégáink, lépést tudunk tartani a technikai fejlődéssel, alacsony szinten tudjuk tartani a szervizköltségeinket és csökkenteni tudjuk a környezetterhelésünket. Reményeink szerint a befektetésünk néhány éven belül meg fog térülni.”
Forrás: Renault Trucks – Volvo Hungária Kft.
(Ezt a cikket 1151 alkalommal tekintették meg.)