Kiss Norbert

A kétszeres Európa-bajnok, címvédő Kiss Norbert kamionversenyző a kamion Európa-bajnokság hétvégi magyarországi futamáról tartott sajtótájékoztatón a fővárosi '56-osok terén 2016. augusztus 25-én. A kamion Eb-futam mellett két másik sorozat, a Blancpain GT Series, valamint a Swift Cup Europe versenyeit is megrendezik a Hungaroringen. MTI Fotó: Marjai János

A címvédő Kiss Norbert a harmadik futamot feladta, míg a negyediken el sem tudott indulni a kamion Európa-bajnokság utolsó, Le Mans-i versenyhétvégéjének vasárnapi napján.

Forrás: tankpool24 racing team
Forrás: tankpool24 racing team

A 31 éves magyar versenyző Facebook-oldala szerint a harmadik futamon az első sorból rajtolt, átvette a vezetést, de az első kör végén motorhiba miatt fel kellett adnia a versenyt.

„Túléljük, ez még csak az első fejlesztési év volt, aminek itt most vége is, nem tudunk menni az utolsó futamon” – közölte a pilóta, aki megköszönte mindenkinek a szurkolást. „Jövőre sokkal jobb lesz, ez biztos” – tette hozzá.

Kiss 216 ponttal a pontverseny ötödik helyén végzett.

Forrás: MTI

Illusztrációs kiemelt kép: MTI Fotó – Marjai János

 

(Ezt a cikket 64 alkalommal tekintették meg.)