A Közlekedési Munkástanácsok bérfejlesztést sürget a Volán-társaságoknál

man-autobusz-miskolc-160217

Utasok szállnak fel az autóbuszra a Villanyrendőr megállóban Miskolcon, ahol üzemkezdettől határozatlan ideig sztrájkolni kezdtek a Miskolci Városi Közlekedési (MVK) Zrt. dolgozói 2016. február 17-én. A sztrájkkal a szakszervezetek egyebek között a beígért, de elmaradt tavalyi béremelést, az évek óta visszatartott prémiumot, a diszkrimináció megszüntetését, valamint a szakszervezetekkel való kulturált, rendszeres egyeztetést akarják kikényszeríteni. MTI Fotó: Vajda János

A Közlekedési Munkástanácsok Szövetsége (KMSZ) a Volán társaságoknál átlagosan legalább 10-15 százalékos béremelést kezdeményez a 2017-es évre szóló alágazati bértárgyalásokon – közölte a KMSZ csütörtökön az MTI-vel.

Egy buszsofőr kezeli a Vértes Volán Zrt. megújult elektronikus forgalomirányítási és utastájékoztató rendszerének egyik készülékét Tatabányán 2013. augusztus 13-án. Tatán, Tatabányán és a két kistérség 18 településén összesen 108 autóbuszba került tájékoztató panel, és 52 megállóban állítottak fel utastájékoztató oszlopot, amely megmutatja, hogy hány percet kell várakozni a járat érkezésére. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd
Illusztráció – MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

A szakszervezeti szövetség egyes foglalkozási csoportoknál hároméves ütemezéssel 50 százalékos jövedelem-fejlesztést tart indokoltnak, figyelembe véve a magyarországi bérfejlesztési dinamikát és a volános keresetek érzékelhető elmaradását a nemzetgazdasági keresetekhez képest

A KMSZ azt javasolja, hogy októberben kezdődjenek meg a bértárgyalások, és az egyeztetéseken a tulajdonos (szaktárca) vagy a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. képviselői is vegyenek részt.

Az érdekképviselet úgy véli, hogy bérigényüket alátámasztják a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai, amelyek szerint 2015 első fél éve és 2016 első fél éve között a keresetek a nemzetgazdaság nagyobb munkáltatóinál 10,5 százalékkal, az iparban 8 százalékkal, míg a Volán társaságoknál alágazati szinten csupán 2,9 százalékkal emelkedtek.

Hangsúlyozták: a komolyabb bérfejlesztést a kritikussá váló munkaerő-helyzet is indokolja, hiszen már most súlyos buszvezető-hiány van.

Forrás: MTI

Illusztrációs kiemelt kép:  MTI Fotó – Vajda János

 

(Ezt a cikket 73 alkalommal tekintették meg.)