Romániai rendőrök segítik magyar kollégáikat a közúti ellenőrzésben Jász-Nagykun-Szolnok megyében

Romániai rendõrök segítik magyar kollégáikat a közúti el

Gérsi József rendőr főtörzsőrmester (b) igazoltat egy gépjárművezetőt Szajol határában, a 4-es főút 110-es kilométerénél lévő parkolóban, mellette román kollégája, Gabriel Mottl 2016. augusztus 5-én. A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti osztálya forgalomellenőrző alosztályának munkatársai a romániai Máramaros Megyei Rendőr-felügyelőség munkatársaival közösen tartanak közúti közlekedési ellenőrzéseket. A romániai rendőrök az idén is intézkedési jog nélkül, megfigyelőként segítenek a 4-es számú főútvonal megyei szakaszán az eljárás alá vont román állampolgárságú emberekkel szembeni rendőri intézkedéseknél. MTI Fotó: Mészáros János

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti osztálya forgalomellenőrző alosztályának munkatársai a romániai Máramaros Megyei Rendőr-felügyelőség munkatársaival közösen tartanak közúti közlekedési ellenőrzéseket. A romániai rendőrök az idén is intézkedési jog nélkül, megfigyelőként segítenek a 4-es számú főútvonal megyei szakaszán az eljárás alá vont román állampolgárságú emberekkel szembeni rendőri intézkedéseknél.

A romániai Erdőközi Andrea rendőr (b) a forgalmat figyeli a magyar kollegáival Szajol határában, a 4-es főút 110-es kilométerénél lévő parkolónál 2016. augusztus 5-én. A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti osztálya forgalomellenőrző alosztályának munkatársai a romániai Máramaros Megyei Rendőr-felügyelőség munkatársaival közösen tartanak közúti közlekedési ellenőrzéseket. A romániai rendőrök az idén is intézkedési jog nélkül, megfigyelőként segítenek a 4-es számú főútvonal megyei szakaszán az eljárás alá vont román állampolgárságú emberekkel szembeni rendőri intézkedéseknél. MTI Fotó: Mészáros János
A romániai Erdőközi Andrea rendőr (b) a forgalmat figyeli a magyar kollegáival Szajol határában, a 4-es főút 110-es kilométerénél lévő parkolónál 2016. augusztus 5-én.  MTI Fotó: Mészáros János
Gérsi József rendőr főtörzsőrmester (b) igazoltat egy gépjárművezetőt Szajol határában, a 4-es főút 110-es kilométerénél lévő parkolóban, mellette román kollégája, Gabriel Mottl 2016. augusztus 5-én. A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti osztálya forgalomellenőrző alosztályának munkatársai a romániai Máramaros Megyei Rendőr-felügyelőség munkatársaival közösen tartanak közúti közlekedési ellenőrzéseket. A romániai rendőrök az idén is intézkedési jog nélkül, megfigyelőként segítenek a 4-es számú főútvonal megyei szakaszán az eljárás alá vont román állampolgárságú emberekkel szembeni rendőri intézkedéseknél. MTI Fotó: Mészáros János
Gérsi József rendőr főtörzsőrmester (b) igazoltat egy gépjárművezetőt Szajol határában, a 4-es főút 110-es kilométerénél lévő parkolóban, mellette román kollégája, Gabriel Mottl 2016. augusztus 5-én.  MTI Fotó: Mészáros János

Forrás: MTI

(Ezt a cikket 166 alkalommal tekintették meg.)