Miniszterelnökség: a kormány kiemelten kezeli az ország közúti közlekedésének fejlesztését

Munkagépek dolgoznak a Makó felé vezető pályatest építésén az M43-as autópálya Makó és az országhatár közti szakaszán 2014. július 17-én. MTI Fotó: Kelemen Zoltán Gergely
A kormány kiemelt prioritásként kezeli Magyarország közúti közlekedésének fejlesztését, és elkötelezett abban, hogy biztosítsa valamennyi megyei jogú város gyorsforgalmi úthálózattal való elérhetőségét, valamint az autópályák országhatárig történő elvezetését és bekapcsolását a nemzetközi gyorsforgalmi úthálózatba – közölte a Miniszterelnökség kedden az MTI-vel.

A közleményben azt írták, idén a korábban előkészített közútfejlesztési projektek nagy számban megvalósítási szakaszba jutottak, illetve jutnak majd, ezért a kormány áttekintette az ezekkel kapcsolatos döntéseit. Ennek eredményeképpen megszületett – a Magyar Közlönyben július 15-én megjelent – a Magyarország rövid- és középtávú közútfejlesztéséhez kapcsolódó infrastrukturális beruházások összehangolásáról és azok 2022-ig történő megvalósításáról szóló kormányhatározat.
„A kormányhatározattal a korábbi, projektszintű kormányzati szemlélet egységes, áttekinthető fejlesztési koncepcióvá alakult, amelyben mind az Európai Uniós, mind a hazai költségvetési forrásból megvalósuló projektek nevesítésre kerültek, és a kormányhatározat szerint új fejlesztésről csak a projektlistáról szóló döntéssel együttesen lehet határozni” – olvasható a közleményben.
Kiemelték, a kormány ezen döntésének köszönhetően csaknem 2400 milliárd forint értékben valósulnak meg közútfejlesztési beruházások 2022-ig Magyarországon.
Hozzátették, „a fejlesztések megvalósításának koordinálása, a piaci kapacitások folyamatos rendelkezésre állása, valamint a beruházások költségvetési fedezetének biztosítása indokolta a korábbi kormányzati döntések áttekintését és egységes határozattá való alakítását”.
Közölték, a július 29-én kihirdetett rövid és középtávú közútfejlesztések megvalósításával összefüggő egyes kormányhatározatok módosításáról szóló kormányhatározat a „fenti szemléletet és kiigazítást tükrözi azzal”, hogy a július 15-ei határozat mellékletében meghatározott projektek köre – esetleges költségvetési források rendelkezésre állása esetén – bővülhet, illetve az előkészítés és megvalósítás a 2022 utáni időszakra vonatkozhat.
A kormány a határozat értelmében negyedévente áttekinti a projektek előrehaladását és a projektlistát – fűzték hozzá. Kedden az MSZP és a Jobbik is bírálta a kormány közútfejlesztésekről szóló módosító határozatát. Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke az MTI-vel azt közölte, a megyei jogú városokban élő emberekkel kötött szerződések érvényesek, és természetesen meg fognak valósulni.
Forrás: MTI
Illusztrációs kiemelt kép: MTI Fotó – Kelemen Zoltán Gergely
(Ezt a cikket 59 alkalommal tekintették meg.)