NKH: A „Hétvégi forgalomkorlátozás ellenőrzése” akció mérlege

nkh-hetvegi-forgalomkorlatozas-ellenorzese

Illusztráció - Forrás: Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH) - Közúti Gépjármű-közlekedési Hivatal

A hétvégi forgalomkorlátozást megszegő tehergépjárműveket igyekezett a forgalomból kiszűrni a közlekedési hatóság július 10-i akciója: a szakemberek országszerte 164 gépjárművet ellenőriztek, kilencről derült ki, hogy nem tartotta be a „kamionstop” előírásait.
Forrás: Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH) - Közúti Gépjármű-közlekedési Hivatal
Illusztráció – Forrás: Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH) – Közúti Gépjármű-közlekedési Hivatal

A köznyelv csak „kamionstopként” emlegeti azt a tehergépjárművekre vonatkozó korlátozást, amelynek értelmében kitiltották a hétvégi közlekedésből a 7,5 tonna össztömeget meghaladó gépjárműveket. A jogszabály szerint ilyen gépjárművel július 1-jétől augusztus 31-éig szombaton – amennyiben az nem munkanap – 15 órától vasárnap 22 óráig, munkaszüneti napokon a megelőző nap 22 órától a munkaszüneti nap 22 óráig nem szabad közlekedni.  Egyes fuvarozói tevékenységek mentességet kaptak, a többségnek azonban a kamionparkolókban, terminálokban, telephelyeken kell várakoznia a nyári hétvégéken.

A rendelkezés közlekedésbiztonsági hatásai statisztikailag bizonyítottak, a nyári szabadságolási időszak alatt a megnövekedett közúti forgalom ellenére is csökkent a nehézgépjárművek által hétvégenként okozott balesetek száma.

A forgalomkorlátozás alól a következők kaptak mentességet:

  •  a büntetés-végrehajtás, elektromos szolgáltató, víz- és gázművek, stb. gépjárművei,
    az autómentéssel foglalkozó, településtisztasági szolgáltatást végző vállalkozók, takarmány szállítását végző őstermelők a betakarítás időszaka alatt,
  • a csomagok, újságok, kulturális- és sportrendezvények szállítói,
  • a humanitárius jellegű küldeményt szállítók,
  • a közlekedési korlátozás alóli mentességet élvezők, például az élőállatot, gyorsan romló élelmiszereket szállítók, stb.,
  • a közlekedési korlátozás alól a Kormány rendeletben meghatározott felmentettek, az engedélyt az NKH adja ki;

A Nemzeti Közlekedési Hatóság Közúti Gépjármű-közlekedési Hivatal Jármű Módszertani Főosztálya által szervezett, de a Megyei (Fővárosi) Kormányhivatalok Műszaki, Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztályai által lebonyolított országos ellenőrzési akcióra július 10-én került sor. Az ellenőrzés alatt a hétvégi forgalomkorlátozás alóli mentességre vonatkozó engedély nélkül közlekedőre, a mentességre nem jogosult, valamint a felmentés okára vagy mentességre vonatkozó okmány nélkül közlekedő tehergépjárművek kiszűrésére főkuszált a hatóság. Külföldi járművek esetén természetesen az árufuvarozási engedélyek meglétének ellenőrzése sem maradt el.

164 járműből 9 közlekedett engedély nélkül

Az ellenőrzés alatt országszerte 164 járművet állítottak meg a szakemberek (99 volt belföldi, 65 külföldi), ebből 125 közlekedett eleve engedélymentesen, 30 esetben pedig engedéllyel. Kilenc esetben találkoztak olyan gépjárművel, amely engedélyköteles lett volna, de nem volt engedélye (ebből a járművek honossága szerint 7 volt külföldi, 2 belföldi). Az ellenőrök Jász-Nagykun-Szolnok megyében szembesültek olyan esettel is, amikor a tehergépkocsi vezetője tisztában volt azzal, hogy úgy közlekedik a tilalmi időszakban, hogy nincs felmentése, de az üzemben tartó ennek ellenére fuvarfeladatra kötelezte. Heves megyében pedig egy gépjárművezető ugyan birtokában volt az NKH által kiállított hétvégi forgalomkorlátozás alóli mentességnek, de a rendelet által tiltott útszakaszon közlekedett. Egy-egy esetben találkoztak az szakemberek nem megfelelő szállító járművel, illetve helytelenül rögzített rakománnyal is. A vezetési-és a pihenőidőkre vonatkozó szabályok megszegése miatt egyszer kellett intézkedni.

150 ezer forintos bírság

A közúti árufuvarozáshoz kapcsolódó rendelkezések megsértése esetén a hatóság a törvényi előírások szerint szankcionált: a forgalomkorlátozás alóli mentesség hiányában engedély nélkül közlekedőkre 150 ezer forintos, a felmentés okára vagy mentességre vonatkozó okmány hiánya esetén pedig 50 ezer forintos bírságot szabott ki. A közlekedési hatóság a közúti forgalom által keltett környezetterhelés mérséklése, a heti pihenőidő közvetlen módon való befolyásolása és a szabálytalanságok minél hatékonyabb feltárása érdekében a nyári hónapok alatt további ellenőrzési akciókat szervez.

Forrás és kiemelt kép: NKH – Közúti Gépjármű-közlekedési Hivatal

(Ezt a cikket 1103 alkalommal tekintették meg.)