Gazdaság Hírek Közút

Felújított utat adtak át Tápióbicskénél

Átadták a Tápióbicske és Nagykáta közötti 6,7 kilométeres felújított útszakaszt kedden.

Ez a fejlesztés is része annak a 69 milliárd forint értékű útfelújítási programnak, amely az ország 144 pontján zajlik – közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkára a 300 millió forint értékű beruházás átadásakor.

Tasó László elmondta, hogy Magyarországon az idén 1100 milliárd forint értékben indul közlekedést fejlesztő beruházás. A politikus emlékeztetett arra, hogy zöld jelzést kapott az M4-es fejlesztése is 2-szer 2 sávos, autópályává bővíthető gyorsforgalmi úttá. A tervek szerint 2018 végéig az autóút eléri Szolnokot, majd folytatódik.

Ezen kívül újabb autópálya-összeköttetés létesül Debrecen felől Berettyóújfalun keresztül Románia felé – fűzte hozzá. Szintén a tervek között szerepel az M2-es gyorsforgalmi úttá alakítása egy 20 kilométeres szakaszon Vác irányába, és Esztergom felé is jelentős beruházásra készülnek – sorolta az államtitkár.

A térséget érintő fejlesztésekről azt mondta, hogy 2017-ben folytatódik a 31-es főút felújítása. Fontos, hogy az ország valamennyi járási központja biztonságosan megközelíthetővé váljék, ezért kiiktatják a veszélyes csomópontokat – jelezte Tasó László. Hozzátette: mindennek az a célja, hogy a beruházások hozzájáruljanak az ország gazdasági erejének növeléséhez.

Czerván György a Földművelésügyi Minisztérium államtitkára, a térség országgyűlési képviselője elmondta: a felújítás azért nem kaphatott uniós forrást, mert Pest megye, a Közép-magyarországi régió részeként nem jogosult ilyenre. Emlékeztetett: a kormány korábbi döntése szerint 2021-től Pest megye leválhat a fővárosról. Addig is egy 80 milliárd forintos alapot különítettek el a Pest megyei fejlesztések finanszírozására – jelezte az államtitkár.

Kanyó Sándor, Tápióbicske (független) polgármestere az útátadáson azt hangsúlyozta, hogy a fejlesztés megvalósítása révén gyorsabbá és biztonságosabbá válik a község lakói számára a járási központ, Nagykáta megközelítése.

Forrás: MTI

Illusztrációs kiemelt kép: Karsai Attila – hungarokamion.hu

 

(Ezt a cikket 56 alkalommal tekintették meg.)