Rekord évet zárt a Budapesti Szabadkikötő Logisztikai Zrt.

Forrás: Vision Communications
A Budapesti Szabadkikötő Logisztikai Zrt. (BSZL) árbevétele 2015-ben 17 százalékkal meghaladta az előző év értékesítését, megközelítette a 2,25 milliárd forintot, ami rekord a cég életében – közölte Marján Miklós, a társaság vezérigazgatója kedden az MTI-vel.

A Budapest Dokk minden szolgáltatási területén jelentős volt a fellendülés. A bérraktár és -iroda kapacitásokat gyakorlatilag 100 százalékban igénybe vették az ügyfelek – tette hozzá.
Tájékoztatása szerint a kikötőben 1067 hajó kötött ki, és az előző évinél 1722-vel több, mintegy 23 ezer vasúti kocsi rakodott 2015-ben. Közép-Európa egyik legnagyobb trimodális központjában a konténer-forgalom mintegy 30 ezerrel, 342 ezer TEU-ra (egység konténer) nőtt. A szabadkikötő Ro-ro terminálján csaknem 15 ezer magyarországi gyártású személyautót raktak hajóra.
Kiemelte, hogy a társaság fejlődése lehetővé tette több mint 100 új munkahely megteremtését, így jelenleg a BSZL területén működő magyar és nemzetközi logisztikai és szállítmányozó vállalkozások több mint 700 embert foglalkoztatnak.
A Budapest Dokk területén 2015-ben befejeződött az Európai Unió támogatásával megvalósult 3,5 milliárd forintos infrastruktúra-fejlesztés, elkészültek a csepeli közlekedést tehermentesítő utak, új hajóállások épültek, megerősítették a partfalakat. Korszerűsítették a térburkolatokat, a vasúti vágányrendszereket, kialakítottak egy 20 000 négyzetméteres kamionparkolót, egy 4000 négyzetméteres raktárt és 1000 négyzetméter irodát magában foglaló új logisztikai csarnokot is.
„A fejlesztések eredményeként a Budapest Dokk Közép-Európa egyik legkorszerűbb közforgalmú kikötőjévé vált” – fogalmazott a vezérigazgató.
Hangsúlyozta, hogy folytatják a fejlesztéseket, 50 ezer négyzetméternyi raktár-komplexum megépítéséről folytatnak tárgyalásokat, az internetes kereskedelmet kiszolgáló fejlesztéseket is terveznek. A társaság idei tervében még legalább egy új raktárcsarnok átadása szerepel. A cél a Budapest Dokk Budapest első city-logisztikai központjává fejlesztése.
A több mint 100 hektáron működő társaság az elmúlt években csaknem 15 milliárd forint értékben hajtott végre fejlesztéseket, így jelenleg 100 ezer négyzetméternyi korszerű, konténeres árukezelésre alkalmas tárolóval rendelkezik. A bérraktárak kapacitása meghaladja a 80 ezer négyzetmétert. A kikötőben egyszerre 21 hajó tud rakodni.
Forrás: Vision Communications
(Ezt a cikket 105 alkalommal tekintették meg.)