Közbeszerzési Hatóság: sorozatos jogsértések az M4 autópálya kivitelezésénél

m4-autopalya-epites-torokszentmiklos-kozeleben-150409

A 4-es főút elkerülő szakasza és az autópálya elkészült útalapja a tervezett M4-es autópálya nyomvonalán, Törökszentmiklóstól északra 2015. április 9-én. Március végén leállították az M4-es autópálya Abony és Fegyvernek közötti szakaszának építését az Európai Bizottság által felvetett kartellgyanú miatt. MTI Fotó: Mészáros János

Egyre súlyosabb és kiterjedtebb jogsértésre derült fény az M4 autópálya kivitelezési munkáival kapcsolatban, a Közbeszerzési Hatóság az utóellenőrzés során feltárt számviteli fegyelem megsértése, valamint közbeszerzési jogsértés miatt tesz feljelentéseket. Emellett panamai hátterű cégek is felbukkantak az alvállalkozói körökben, ami alapján a hatóság bejelentést tett a Nemzeti Nyomozó Irodának is.

Kivitelezők dolgoznak az Abony és Fegyvernek között épülő M4-es autópálya-szakasz leendő Tisza-hídjának alapozásán Szolnok közelében 2014. szeptember 25-én. A terveknek megfelelően halad az M4-es autópálya első, Abony és Fegyvernek közötti szakaszának építése, a közel 30 kilométeres sztrádát várhatóan 2016 őszén adják át. MTI Fotó: Bugány János
Kivitelezők dolgoznak az Abony és Fegyvernek között épülő M4-es autópálya-szakasz leendő Tisza-hídjának alapozásán Szolnok közelében 2014. szeptember 25-én. Akkor még a terveknek megfelelően haladt az M4-es autópálya első, Abony és Fegyvernek közötti szakaszának építése. MTI Fotó: Bugány János

A Közbeszerzési Hatóság hétfői közleményében felidézte, a tavaly elfogadott új közbeszerzési törvény alapján utóellenőrzést végeznek a közbeszerzési eljárásokban megkötött, már lezárult szerződésekkel kapcsolatban. Ennek célja a jogszerűség, valamint az átláthatóság biztosítása a közbeszerzéseknél. Idén várhatóan csaknem félszáz projekt esik át a részletekbe menő ellenőrzéseken.

A 2016 első negyedévében ellenőrzött beruházások között az M4 autópálya kivitelezési munkáinál fordultak elő a legnagyobb számban jogsértések – közölte a hatóság.

A tájékoztatás szerint a helyszíni ellenőrzéseket is magában foglaló, a számlák, a mögöttük álló teljesítések, a feladatban részt vevő gazdasági társaságok és az általuk elvégzett munka, valamint a kifizetett összegekre vonatkozó vizsgálatok során az eddigieken felül újabb és súlyosabb visszaélésekre bukkantak a szakemberek.

A hatóság a számviteli fegyelem megsértése miatt tett feljelentésben a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál komplex adóvizsgálatot kezdeményezett.

Az ellenőrzés során – új elemként – alvállalkozóként bevont, panamai bejegyzésű társaságokra is fény derült, emiatt a hatóság bejelentést tett a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodának.

Tekintettel arra, hogy az ellenőrzés a fővállalkozóktól az alvállalkozói lánc irányába halad, a projektben még további és kiterjedt vizsgálatokra számíthatnak az érintettek – hívta fel a figyelmet a hatóság.

A Közbeszerzési Hatóság az említett lépéseken felül jogorvoslati eljárást kezdeményezett a Közbeszerzési Döntőbizottságnál az M4 kivitelezésében részt vevő alvállalkozók alkalmassági igazolásaival összefüggésben.

Ugyancsak jogorvoslati eljárást indított egy másik közbeszerzés esetében a szerződés módosításával járó közzétételi kötelezettség elmulasztása miatti jogsértés orvoslására – áll a közleményben.

Forrás: MTI

Illusztrációs kiemelt kép: MTI Fotó – Mészáros János

 

(Ezt a cikket 46 alkalommal tekintették meg.)