Kiállítva

Illusztráció - ORFK felvétele: H.Szabó Sándor

Mint, ahogy arról korábban a police.hu hírt adott, Borsod-Abaúj-Zemplén megye útjain az úgynevezett TISPOL három napos nemzetközi közlekedésrendészeti akció során a rendőrség elsősorban a biztonsági öv, a gyermekbiztonsági rendszer valamint a bukósisak használatát ellenőrzi.
A járőrök 2016. március 17-én 12 óra 40 perckor a 3-as számú főúton Mezőkövesd határában közúti ellenőrzésük során megállítottak és ellenőrzés alá vontak egy 10 utast szállító kisbuszt, illetve annak vezetőjét. A sofőrnél alkalmazott alkoholszonda elszíneződött, illetve a járművezetéstől is el volt tiltva.
A rendőrök M. István 40 éves buszsofőrt előállították a Mezőkövesdi Rendőrkapitányságra, ahol járművezetés ittas állapotban bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indítottak vele szemben eljárást.
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság
Forrás: Police.hu
(Ezt a cikket 40 alkalommal tekintették meg.)