A járhatatlan utak miatt demonstráltak Túrkeve határában

Túrkeve, 2016. március 12. A forgalmat irányítja egy demonstráló férfi a 4202-es számú úton, Túrkeve és Mezõtúr között, ahol a rossz útviszonyok miatt tiltakoztak 2016. március 12-én. A résztvevõk a környék járhatatlanul kátyús, balesetveszélyes útszakaszaira hívták fel a hatóságok és a döntéshozók figyelmét félpályás útlezárással. MTI Fotó: Bugány János
A járhatatlan utak miatt demonstráltak Túrkeve határában 2016. március 12-én, szombaton. A résztvevők a környék járhatatlanul kátyús, balesetveszélyes útszakaszaira hívták fel a hatóságok és a döntéshozók figyelmét félpályás útlezárással.

Valamennyi megyében fel kell újítani a közutakat, kiemelt figyelmet kapnak az elmaradottabb területek – mondta Tasó László, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) közlekedéspolitikáért felelős államtitkára kedden az M1 aktuális csatornán.
Az államtitkár kifejtette: a közutak üzemeltetésére szánt 400 milliárd forint 5 éven keresztül arra is elegendő, hogy a kátyúzás, padkarendezés, a forgalombiztonsági elemek javítása és felújítása megtörténjen.
Közölte, évente 1200 kilométer közút felújítására 120 milliárd forintot fordítanak, mivel az utak 27 százaléka átmegy a településeken, így az elvégzett munka befolyásolja az ott lakók életminőségét. A megyei jogú városokat bekapcsolják a gyorsforgalmi hálózatba a ciklus végéig, az autópályák elérik az országhatárt.
Soha nem volt ilyen volumenű közútfelújítás, az elmúlt években elvitte az energiát az új utak építése, és kevés marad a karbantartásra – jegyezte meg Tasó László.
Fotók: Bugány János – MTI
Forrás: MTI
(Ezt a cikket 60 alkalommal tekintették meg.)