NFM-pályázat önkormányzatoknak a közlekedésbiztonság javítására

Helyszínelők dolgoznak 2015. április 23-án a Borsod megyei Sajószögeden, ahol kamionnal ütközött és meghalt egy kerékpáros. A biciklis feltehetően szabálytalanul akart áthaladni egy lengyel rendszámú kamion előtt, a jármű elütötte, majd nekilökte őt egy másik kerékpárosnak. Az elütött biciklis olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen meghalt, a másik kerékpáros is megsérült. MTI Fotó: Vajda János
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) pályázatot hirdet az önkormányzatok számára a települések közúti közlekedésbiztonsági helyzetének javítása érdekében – jelentette be Tasó László közlekedéspolitikáért felelős államtitkár pénteken Budapesten, a Kerékpárosbarát szemléletformálás című szakmai konferencián, amiről a tárca tájékoztatta az MTI-t.

Az NFM közleményében ismerteti: Magyarország kedvezőbb közlekedési statisztikái az elemzések szerint érdemben az országos közúthálózati mutatók javulásának voltak köszönhetőek, a mintegy 172 ezer kilométeres, önkormányzati tulajdonú helyi közúthálózat baleseti helyzete nem változott lényegesen.
Az Önkormányzatok a települések közlekedésbiztonságának növeléséért című pályázat célja a helyhatóságok közúti közlekedésbiztonsági szakmai ismereteinek elmélyítése, a helyi közösségek aktivitásának serkentése, a bevált jó gyakorlatok összegyűjtése és széles körű elterjesztése.
A kiíró az értékelési eredmények alapján hat kategóriában közlekedésbiztonsági díjak adományozásával ismeri el a legjobb településeket. A nyertesek a rendelkezésre álló 15 millió forintos keretösszegből közlekedésbiztonságot segítő eszközöket vagy programokat kapnak. A pályázatokat a www.kozlekedesbiztonsagahollakom.hu oldalon lehet benyújtani április 20-ig.
A közlemény kitér arra is, hogy a regisztrációs időszak félidejéhez érkeztek a Kerékpárosbarát munkahely és kerékpárosbarát település pályázatok. Az NFM által tizedik alkalommal meghirdetett kiírások arra ösztönzik a vállalkozásokat, intézményeket és önkormányzatokat, hogy a megfelelő infrastruktúra kialakításával, szemléletformálással tegyék lehetővé, biztonságossá és vonzóvá a kerékpáros közlekedést lakosaik, dolgozóik és ügyfeleik számára.
A résztvevők száma tavaly kétszeresére nőtt az előző évhez képest, az idei regisztrációs időszak első felében pedig a tavalyi 55 települési pályázóhoz képest már 70 önkormányzat kezdte meg pályázata kitöltését a http://kerekparosbaratpalyazatok.hu/ online felületen.
Forrás: MTI
(Ezt a cikket 87 alkalommal tekintették meg.)