Illegális bevándorlás – A magyar rendőrség segíti az osztrák nyomozást a teherautóban talált holttestek ügyében
A magyar rendőrség segíti az osztrák hatóságok nyomozását az A4-es autópályán, Ausztriában megtalált teherautó ügyében, amelyben holttesteket találtak – közölte csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján Fügedi-Bognár Kinga, az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálatának ügyeletvezetője.

Elmondta: Papp Károly országos rendőrfőkapitány csütörtök délután egyeztetett az osztrák rendőrség vezetőjével és felajánlotta segítségét, hogy mielőbb a tettes nyomára bukkanjanak. Fügedi-Bognár Kinga bejelentette: Papp Károly a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodáját bízta meg azzal, hogy együttműködjön az osztrák hatóságokkal. Hangsúlyozta: az ügyben a nyomozást az osztrák rendőrség folytatja, így további információkkal nem tud szolgálni.
Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtök délután jelentette be, hogy magyar rendszámú az a tehergépjármű, amelyben számos holttestet találtak csütörtökön az osztrák A4-es autópályán, a rendszámot román állampolgár váltotta ki Kecskeméten, a járművet pedig vélhetően szlovák cégtől vásárolták.
Lázár János elmondta: az osztrák rendőrség már tájékoztatta a magyar rendőrséget, és a történtek felderítéséhez, az elkövetők elfogásához szükséges lépéseket a két rendőrség közösen teszi meg. Hozzátette, vélhetően illegális bevándorlók estek áldozatul, akik Magyarországon keresztül vagy magyar közreműködők segítségével próbáltak Nyugatra jutni.
Ez a rendkívüli eset is rávilágít arra, hogy a bevándorlási helyzet nagymértékben romlott az elmúlt hetekben – hangsúlyozta a miniszter.
Az ügyben csütörtök késő délután az osztrák rendőrség is tájékoztatót tart Eisenstadtban.
Forrás: MTI (bne \ bki \ hgp)
.
(Ezt a cikket 140 alkalommal tekintették meg.)