Gazdaság Hírek Közút

A NIF felülvizsgáltatja az M4-es utolsó szakaszának a terveit

Közös ajánlattevőként a TURA-Terv Mérnökiroda Kft. és UTIBER Közúti Beruházó Kft. vizsgálhatja felül az M4-es autópálya, Berettyóújfalu-Nagykereki és az országhatár közötti szakaszának tervdokumentációját – az eredmény a hétfői Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.

Munkagépek dolgoznak a Makó felé vezető pályatest építésén az M43-as autópálya Makó és az országhatár közti szakaszán 2014. július 17-én. MTI Fotó: Kelemen Zoltán Gergely
Illusztráció – MTI Fotó: Kelemen Zoltán Gergely

A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. által közzétett nyílt tenderre három ajánlat érkezett, amelyek közül a legalacsonyabb összegű, 294 millió forintos lett a nyertes. Az eredetileg becsült ellenérték 300 millió forint volt.
Ajánlatot tett még a RODEN Mérnöki Iroda Kft. valamint a FŐMTERV Mérnöki Tervező Zrt. is.

Loppert Dániel, a NIF kommunikációs vezetője az MTI-nek elmondta, hogy a kormány tervei szerint ennek az uniós költségvetési ciklusnak a végéig elkészül ez az autópálya szakasz, amely nem kapcsolódik a nemrégiben leállított M4-es szakaszokhoz.

Az M3-as autópálya Berettyóújfalu-Nagykerekinél csatlakozik az M4-es autópályához, hogy onnan – az országhatáron át – Nagyvárad felé induljon tovább. Így ez a rövid szakasz egy másik uniós folyosó része. A magyar felet sürgeti, hogy román oldalon már építik az autópálya folytatását – tette hozzá Loppert Dániel.

Forrás: MTI  (ghg \ gtr)
.

(Ezt a cikket 154 alkalommal tekintették meg.)

LEAVE A RESPONSE

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .