2014: jól teljesített a GEFCO csoport a nehéz gazdasági környezetben is
A GEFCO csoport, amely az ipari logisztika globális piaci szereplője, valamint az európai autóipari logisztika vezető piaci szereplője, 4,1 milliárd eurós forgalmat ért el 2014-ben, ami 1,5%-os növekedést jelent 2013 azonos időszakához képest. A csoport 105 millió eurós üzemi eredménye 10,5%-kal magasabb a 2013-as értéknél. Luc Nadal, a GEFCO igazgatóságának elnöke hangsúlyozta: „A GEFCO jó eredményt ért el az elmúlt évben a kihívásokkal teli üzleti környezetben. Most, amikor a termelő cégek versenyképességének egyik legfontosabb elemévé válik a teljes ellátási lánc felett gyakorolt ellenőrzés, a GEFCO egyedülálló szakértelmet kínál ügyfeleinek, amely segítségével azok a logisztikai lánc minden pontján képesek hozzáadott értéket teremteni. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy 2014-ben 10%-kal bővült a GEFCO csoport ipari ügyfelek részére végzett tevékenysége.”
Javuló jövedelmezőség és erősebb vezető szerep
2013 | 2014 |
Változás 2014/2013 |
|
GEFCO forgalom (milliárd EUR) | 3,993 | 4,053 | +1,5 % |
Üzemi eredmény (millió euró) | 95,5 | 105 | +10,5% |
A jelenlegi 2,6%-os üzemi árrés (ami 2013-ban 2,4% volt) és a 10,5%-kal magasabb üzemi eredmény tanúsága szerint a GEFCO csoport képes volt javítani a nyereségességét, illetve ellenállni a gazdaság egészét és a szektort is jellemző ingadozásoknak.
Elenyésző adósságállomány mellett a csoport 138 millió euró szabad cash-flow-t termelt két év alatt, ami jól jellemzi stabil pénzügyi helyzetét. A 2014 közepén elindított, a költségrugalmasság és az „asset-light” (nem eszközigényes) üzleti modell hatékonyságát előmozdítani hivatott terv nagyban hozzájárult a költségek kézben tartásához.
2014-ben a GEFCO csoport forgalma 4,1 milliárd EUR volt, ami 1,5%-kal magasabb a 2013-as értéknél. Ezen belül a PSA Peugeot Citroën és a General Motors nélkül számított ipari ügyfelek körében 10%-os (állandó átváltási árfolyammal számolva 14%-os) volt a forgalomnövekedés 2013-hoz képest.
Az értékesítési munkatársak fáradtságot nem ismerő erőfeszítései lehetővé tették a GEFCO számára, hogy megtartsa pozícióját a 10 legnagyobb európai logisztikai integrátor között, és továbbra is vezető szerepet játsszon a kész járművek európai logisztikája terén.
Az ügyfélportfolió diverzifikálására irányuló stratégia beváltotta a hozzá fűzött reményeket
A csoport elsősorban egyik legrégebbi ügyfelével, a PSA Peugeot Citroënnel való együttműködés során felhalmozott egyedülálló szakértelmét felhasználva nyújt támogatást számos termelő vállalatnak az alábbi szektorokban: elektronika (Hitachi, Philips, LG), fogyasztási cikkek (Ikea, L’Oréal, Kering), repüléstechnika (Safran, Zodiac, EADS) és ipari termékek („Magas és Nehéz” termékek). 2014-ben a GEFCO 10,6%-kal bővítette piaci ügyfélportfolióját.
A GEFCO diverzifikációs stratégiájának sikerét az is bizonyítja, hogy a csoport számos új, jelentős szerződést írt alá a világ különböző piacain: ezek közé tartozik az együttműködés a Panstarral és a World Duty Free csoporttal Spanyolországban, a megállapodás a fogászati berendezéseket gyártó török Sirona Dentallal, és egy új partnerségi kapcsolat kialakítása Romániában a Timkennel, amely egy globális csapágy és ipari alkatrész beszállító.
A diverzifikációs stratégia kiemelkedően sikeresnek bizonyult a „1520” zónában[1] (Oroszország, Ukrajna, Kazahsztán és a balti államok) folytatott tevékenységek fejlesztése szempontjából. 2014-ben a GEFCO mintegy 350 új szerződést írt alá ebben a zónában nemzetközi és helyi ipari szereplőkkel.
A tengerentúli szállítások fejlesztése a GEFCO elsődleges céljai között
Világszerte 80 logisztikai központból és depóból álló hálózatával a GEFCO testreszabott szolgáltatásokkal támogatja ügyfelei nemzetközi terjeszkedését. A nemrégiben a frankfurti nemzetközi repülőtér közelében megnyitott légi fuvarozási központ egyik ékes példája a csoport töretlen beruházási kedvének. A Párizsban, Shanghaiban és Hong Kongban található központok mellett ez az új központ kínál megoldásokat különösen azokra a kihívásokra, amelyekkel a termelő cégek a FÁK (Független Államok Közössége) területén találkoznak.
2014-ben egy speciális multimodális megoldásnak köszönhetően a GEFCO Spanyolország, a GEFCO Oroszország fontos szerződést írt alá a Talgoval, egy vasúti berendezések gyártására szakosodott spanyol vállalattal hat vonat szállításáról Oroszországba.
Növekedési stratégiája támogatása érdekében a GEFCO a teljes beruházásai egyharmadát az információs rendszerek fejlesztésére fordítja, hogy ügyfelei számára mindenkor biztosítani tudja a szállításokkal kapcsolatos összes szükséges információt.
A GEFCO új háztól-házig tartó vasúti szállítási szolgáltatást vezetett be Ázsia és Európa között, ami egyedülálló növekedési potenciált biztosít a csoport számára, és lehetővé teszi, hogy a kiterjedt kínai országos vasúti hálózat használatával több, mint egy tucat európai és ázsiai országba, többek között Kazahsztánba, Oroszországba, Fehéroroszországba, Üzbegisztánba, Németországba és Magyarországra is eljuttassa az árukat.
Folyamatos nemzetközi terjeszkedés: a GEFCO stratégia sarokköve
Piacvezető európai szállítási hálózatára alapozva a GEFCO megerősítette jelenlétét a kelet-európai országokban, és évről-évre folytatja a terjeszkedést a nagy növekedési potenciállal rendelkező régiókban.
- 2014 végén a csoport tovább bővítette észak-afrikai hálózatát is, amikor megkezdte működését Algériában, Afrika egyik legnagyobb gazdaságában, amely földrajzi szempontból ideális helyzetben van az Európával, a Közel-Kelettel, Dél-Amerikával és Ázsiával folytatott kereskedelem szempontjából.
- Az ASEAN (a Délkelet-Ázsiai Nemzetek Szövetsége) országok dinamikus gazdaságaiban rejlő jelentős potenciálra alapozva a GEFCO tervei között szerepel, hogy megvesse a lábát Vietnamban, a térség egyik legfontosabb kereskedelmi központjában, valamint Thaiföldön és Indonéziában. 620 milliós lakosságával az ASEAN régió 6,4%-os növekedésre számíthat 2014-ben, miközben 2017-re együttes GDP-je elérheti a 3 trillió dollárt. A térségben található a világ hatodik legnagyobb gépjármű-piaca, ahol 2013-ban rekordszámú, 4,3 millió gépjármű készült.
- Az Oroszországban 2003 óta jelen lévő GEFCO mostanra teljes körűen élvezheti az RZD-vel 2012 végén létrehozott együttműködésből eredő szinergiák előnyeit, ami hosszú távú stratégiai támogatást biztosít a számára, az új oroszországi és FÁK (Független Államok Közössége) államokbeli fejlesztési lehetőségek mellett. Annak érdekében, hogy felgyorsítsa terjeszkedését ebben a kiemelt zónában, a GEFCO szervezeti átalakítás keretében kijelölt egy kiemelt földrajzi zónát, az ún. „1520 zónát”, valamint létrehozott egy 50 logisztikai szakértőből álló, Moszkvában már jelenleg is működő „klasztert”.
- A GEFCO további tervei között szerepel az üzleti tevékenységek beindítása Görögországban, Szerbiában és Dél-Koreában.
[1] 1520 zóna: Utalás az oroszországi vasúti sínek nyomtávjára. Ebbe a zónába tartozik Oroszország, Ukrajna, a balti államok és Kazahsztán
Forrás: Action Heller Consulting
.
(Ezt a cikket 161 alkalommal tekintették meg.)