NAV: az ekáer segíti a tisztességesen adózó cégeket
Az elektronikus közúti áruforgalom ellenőrző rendszer (ekáer) nemcsak az áfacsalásokat szorítja vissza, hanem ennek eredményeként a tisztességesen adózó cégeket is piachoz juttatja – mondta Sinkáné Csendes Ágnes, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal adószakmai főigazgatója csütörtökön sajtótájékoztatón Budapesten.
Úgy vélte, különösen igaz ez a hús-, a zöldség-gyümölcs- valamint az építőanyag-piacra.
Az EU-ban minden állam küzd az áfacsalások ellen, az elkövetés módja országonként változik. Magyarország helyzete speciális, mivel sok országgal határos és gyorsan áthaladhat rajta az áru – mutatott rá Sinkáné Csendes Ágnes.
A főigazgató tájékoztatása szerint az áfacsalást három összekapcsolt rendszer figyeli. A tételes áfabevallás a számla útját, a banki utalás a pénz útját, míg az ekáer az áru útját követi. Az ekáer januári indulásától február végéig tartott a bevezetési időszak, márciustól már élesben működik. Eddig 40 ezer ügyfél 1,5 millió ekáer-számot kért.
A NAV rendszere 50 ezer kockázatos céget jelzett, ezek felénél a telephelyükön decemberben és januárban ellenőrzést tartott a hatóság. A vizsgálat során 5700 adószámot felfüggesztettek, 1121 adószámot töröltek, 1649 vállalkozásnál pedig cégbírósági törvényességi felügyeleti eljárást kezdeményeztek – ismertette a főigazgató.
Kérdésre válaszolva elmondta, hogy a márciustól hatályos biztosítékadás keretében eddig 1,026 milliárd forintot fizettek az érintettek. A tartozásmentes adózók száma – akiknek nem kell biztosítékot adniuk – 113 520.
Az ekáer informatikai hátterét Lakos Lambert István informatikai főigazgató ismertette. Elmondta: a NAV-nál minimális informatikai eszköz-fejlesztésre volt szükség. A járművek nyomon követését az útdíjfizetési rendszer (hu-go) végzi, a súlymérő állomásoktól pedig a Nemzeti Közlekedési Hatóság ad adatokat.
A ekáer gyűjti az áruadatokat, majd mindezeket egybevetik a NAV egyéb adataival. A rendszer – a folyamatosan módosított paraméterek alapján – azonnali riasztást ad – közölte a főigazgató.
Szabó Károly, a NAV vám- és pénzügyőri szakmai főigazgatója példákat ismertetett az ekáer által felderített áfa-csalások közül. Elmondása szerint egy útszéli súlymérő pont jelentette, hogy egy kamion 12 tonnával nehezebb, mint amit az áru indokolt. A kamion útját követve eljutottak addig a raktárig, ahol a mandarint várták, holott hivatalosan Csehországba tartott az áru.
Felderítettek Lengyelországból jött burgonya- és almaszállítmányt is. Az előbbit magyar burgonyaként, míg az utóbbit szabolcsi almaként akarták forgalomba hozni – mondta el Szabó Károly.
Forrás: MTI (ghg \ guz \ gry)
.
(Ezt a cikket 167 alkalommal tekintették meg.)