OXXO Racing: Már épül az „új” versenykamion

Az új szabályok értelmében 100kg-mal könnyebbek lehetnek a versenykamionok, méghozzá az első tengelyen (3200kg). Ez a kormányzás és a gumikopás szempontjából nagyon fontos, de a könnyítés nem azt jelenti, hogy lefaragunk 100 kilót a kamion elejéből, és már meg is vagyunk. Sőt!

Szinte teljesen át kell építeni emiatt a versenykamiont. A csapat versenymérnöke, Bakó Csaba számol be pár szóban, hogyan végezzük a súlycsökkentést, és párképpel mutatjuk be, hogyan is állunk jelenleg:

A kamion könnyítését az alváz módosításával végezzük. Mivel könnyítünk az autón, oda kell figyelnünk, hogy az alváz merevsége lehetőleg a legkevésbé csökkenjen. A súlyozást igyekeztük a legalaposabban kiszámolni, még mielőtt a kamionba vágtunk volna, de a valódi mérésre csak a kamion teljes összeszerelésekor lesz mód, így addig nem derül ki, mennyire is volt eredményes a munkánk, mennyire sikerült megtartanunk a lehető legjobb súlyeloszlást.

A végső választ pedig a teszteken kapjuk majd meg, a gumikopást és a kormányzást ott tudjuk kipróbálni. Ezen kívül ilyenkor van lehetőségünk – hiszen most van teljesen szétszedve a kamion – a tengelyek karbantartására, csapágyak cseréjére, illetve minden kötőelem, csavar és a beépített alkatrész cseréjére. Eddig a kamion tervezése és szétszerelése zajlott, most pedig kezdődik az „új” versenykamion építése.

Forrás: OXXO Energy Truck Race Team
.

(Ezt a cikket 206 alkalommal tekintették meg.)

Vélemény, hozzászólás?