Gazdaság Hírek Közút Útdíj

Útdíj – Bírósághoz fordul a szocialista Ujhelyi István

Közérdekű adatigénylés elmulasztása miatt a Fővárosi Törvényszékhez fordult hétfőn a szocialista Ujhelyi István európai parlamenti (EP-) képviselő, mert a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium nem adott számára tájékoztatást az új útdíjfizetési szabályok bevezetését megalapozó háttértanulmányokról.

Járművek haladnak az útdíjköteles M30-as autópályán Miskolc határában 2015. január 7-én. MTI Fotó: Vajda János
Illusztráció – MTI Fotó: Vajda János

A politikus MTI-hez eljuttatott közleményében emlékeztetett arra, az EP közlekedési és turizmus bizottságának alelnökeként több héttel ezelőtt kért arról tájékoztatást, hogy milyen beruházásigénnyel jár az útdíjrendszer megváltoztatása, ezt a kormányzat miből kívánja azt finanszírozni. Azt is tudakolta, milyen konkrét tanulmányok foglalkoztak az újabb “sarc” hatásaival, amelyek – a jelentős járatritkítás miatt épp átalakuló – vasúti utasforgalmat, a közúti fuvarozást és a turisztikai szektort érintik.

Ujhelyi István közölte: a szaktárca “sunyi hallgatása” vélhetően annak beismerése, hogy az új matricarendszer bevezetéséről megalapozottság és szakmai számítások nélkül döntöttek a puszta, útszéli pénzbehajtás jegyében.

Forrás: MTI  (bcl \ bdó)
.

(Ezt a cikket 160 alkalommal tekintették meg.)

LEAVE A RESPONSE

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .