Egyéb Gazdaság Hírek

Vasárnapi zárva tartás következményei és az elbocsájtások – példák Európából

A vasárnapi zárva tartás következményei és az elbocsátások belátható időn belüli megvalósulása, feszültségeket generált mind a társadalomban, mind a politikai életben, közölte a www.aktualitasok.hu portál. A kormány számtalan olyan törvényt, rendeletet, jogszabályt alkotott már eddig is, amelyek előkészítetlenek voltak, nem előzte meg a következményeket hűen tükröző hatástanulmány, illetve amelyek tovább mélyítették a szegénységet, és a társadalmi különbségeket.

A vasárnapi zárva tartással kapcsolatos törvény megszületését, a KDNP által már régebb óta szorgalmazta. Először 2010-ben került, az ezzel kapcsolatos KDNP-s javaslat a parlament elé, da akkor nem kapott elegendő támogatottságot, így többek között Orbán Viktor sem támogatta azt. Az újabb próbálkozás 2014 őszén ugyanakkor viszonylag hamar sikerrel járt. Bár kezdetben nem alakult ki egyetértés a kérdésben, a kormányzó pártok között, és úgy tűnt, hogy a FIDESZ részéről újból elutasításra kerül a törvény megalkotása. Aztán egy hirtelen fordulat nyomán viszonylag rövid időn belül mégis a parlament elé kerülhetett a javaslat, amely meglepő módon élvezte a FIDESZ teljes támogatását is, így akadály nélkül került elfogadásra a törvényjavaslat.

Történt mindez annak ellenére, hogy az érintett társadalmi csoportok, és a gazdaság szereplői által több ellenvélemény is megfogalmazódott, és kialakult egy ellenállás a törvénnyel szemben, amely a jelen formájában mindenképpen elfogadhatatlan számukra. Itt figyelhető meg annak a hiánya, hogy a kormány nem egyeztetett a kérdésben a munkavállalókkal sem, és a gazdasági érdekképviseletekkel sem. Amennyiben így fog megvalósulni a törvény alkalmazása, akkor annak egyelőre pontosan még nem látható következményei lesznek. Ilyen következmény lesz az üzletek egy részének a bezárása, gazdasági visszaesés, elbocsátások. Mindezek következtében pedig tovább fog romlani a magyar családok anyagi helyzete, elmélyül a szegénység, amely beláthatatlan társadalmi feszültségeket gerjeszthet. Mindezek következtében egyáltalán nem biztos, hogy a magyar családokban azt a célt fogja elérni a vasárnapi zárva tartás, mint amire a KDNP számít. A pénztelenség, a növekvő létbizonytalanság inkább rombolja a családon belüli kapcsolatokat.

munkahely-megszunesek-vasarnapi-zarvatartasA törvény elfogadását követően hamar megjelentek az első következmények, amelyek egyáltalán nem kedvezőek. A TESCO már be is jelentette 13 üzletének a bezárását, amelynek vonzataként, legalább 500 dolgozó kerül utcára. Amennyiben hihetünk a az érintett gazdasági szereplőknek, ez még csak a kezdet. Várhatóan folyamatosan történnek majd az újabb üzlet bezárások, és azokkal kapcsolatosan az elbocsátások is. Egyes szakértők szerint az elbocsátok végleges száma, akár a 35 000 főt is elérheti. Tovább súlyosbítja a helyzetet, hogy a nagy áruházláncok forgalmának a visszaesése, és az üzletbezárások negatívan fogják érinteni a kapcsolódó ágazatokat is. Gondoljunk itt a beszállítókra, termelőkre, kereskedőkre, akik szintén elbocsátásokkal reagálhatnak a kialakult helyzetre., és akkor a megszűnő vállalkozásokról, s kieső állami bevételekről még nem is beszéltünk.

A kormányzati szándék befolyásolása érdekében egyre nagyobb ellenállás kezd formálódni. Már most tudunk arról, hogy sztrájkok várhatók a közeli jövőben, illetve szervezés alatt van, a VOSZ által egy népszavazási kezdeményezés is. A VOSZ a törvény eltörlése mellett javaslatot tett arra is, hogy, amennyiben a marad a vasárnap nyitva tartás az eddigiek szerint, akkor a munkavállalóknak a vasárnapi munkáért cserépen több szabadnapot, és magasabb fizetést is biztosítanának.

A törvény szerint az üzletek éves szinten 5 vasárnap lehetnek csak nyitva, mégpedig a 4 adventi vasárnap, és egy szabadon választott vasárnap. A tiltás érinti az online vásárlást is, ugyanis vasárnapokon, ünnepnapokon, illetve munkanapokon 22 és reggel 6 óra között nem lehet kiszállítani az interneten megrendelt árut. A vasárnapi zárva tartás alól, csak azok a 200 nm-nél kisebb eladótérrel rendelkező családi tulajdonban lévő üzletek képeznek kivételt, amelyekben az alkalmazottak a család tagjai közül kerülnek ki. Ezen kívül kivételek még, a vendéglátó egységek, egyes turisztikai központok, gyógyszertárak, benzinkutak, egészségügyi intézmények területén működő kereskedelmi egységek, csak pékárut, és tejet árusító üzletek, újságosok, vásárok, piacok. Erről itt olvashat bővebben!

Miközben hazánkban a vasárnapi nyitva tartás szigorítása zajlik, addig tőlünk nyugatra éppen az ellenkező irányú folyamatok vannak kibontakozóban. Ausztriában is elindult egy kezdeményezés, a gazdasági kamara részéről, amely felvetette a vasárnapi zárva tartással kapcsolatos törvény enyhítését, elsősorban a turisztikai központokban, ugyanis ez a lépés legalább 140 millió euro plusz bevételt, és 800 új munkahelyet eredményezne. Németországban nem a központi kormány dönt ebben az ügyben, hanem a szövetségi államok hatáskörébe van utalva. Ennek következtében minden tartományban más-más szabályok vonatkoznak a vasárnapi zárva tartásra. Van, amelyikben viszonylag rugalmasan kezelik a kérdést, és gyakran kinyithatnak vasárnap az üzletek, mint például Schleswig-Holstein tartományban, ahol az év tekintélyes részében nyitva tarthatnak az üzletek, Ezzel szemben Szászországban pedig csak egy évben egyszer.

Franciaországban folyamatosan jelentkezik az igény a vasárnapi nyitva tartást szabályozó törvény módosítására, olyannyira, hogy például Nicolas Sárközy, amikor be volt iktatva az elnökségbe, akkor lépéseket tett a törvény teljes eltörlésére, ami lehetővé tette volna, hogy minden üzlet maga döntse el, hogy vasárnap nyitva kíván-e lenni. Itt ugyanakkor azt is tudni kell, hogy a francia munkavállalókat nem lehet kötelezni vasárnapi munkavégzésre, csak abban az esetben, ha önként vállalják. Nagy-Britániában vannak az üzletek a legszabadabbra engedve ebben a dologban, ugyanis ott nem tiltja törvény magát a vasárnapi zárva tartást. Az üzletek nyitva lehetnek vasárnap is, bár ugyanakkor törvény szabályozza a vasárnapi nyitva tartás hosszát. Jellemzően 5-6 órát lehetnek nyitva az üzletek vasárnap. Szintén nagyon rugalmasan kezelik a vasárnapi nyitva tartást Olaszországban, ahol az önkormányzatok döntik el, hogy területükön milyen módon szabályozzák azt, illetve még arra is van lehetőség, hogy az egyes üzletek maguk döntsék el, hogy nyitva kívánnak-e tartani vasárnap. Annál szigorúbb a helyzet ebben a kérdésben, Hollandiában, Belgiumban, és Spanyolországban. Jól látható, hogy ebben a kérdésben, Európában sincs egységes elképzelés, illetve az is jól látszik, hogy ezekben az országokban is folyamatosan jelentkeznek azok az igények, amelyek a vasárnapi zárva tartás enyhítéséért harcolnak.

A fentiekből következik, hogy a most elfogadott törvény várhatóan még több módosításon fog átmenni, amint a gyakorlati tapasztalatok is el kezdik éreztetni a hatásukat, illetve az érintettek részéről érkező nyomás hatására.

Forrás: aktualitasok.hu

(Ezt a cikket 365 alkalommal tekintették meg.)

LEAVE A RESPONSE

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .