A Scania az élre került a viselhető technológia (wearable technology) terén – egy olyan területen, ami a divatot és a technológiát ötvözi. A svéd vállalat bemutatja a tehergépkocsival kommunikáló karóráját. A Scania Watch többek között az üzemanyag-fogyasztásról, vezetési hatékonyságról, valamint az átlagsebességről ad információt, miközben e-mailek, üzenetek fogadására is képes, illetve jelzi a bejövő telefonhívásokat.

Södertälje,Sweden Photo: Kjell Olausson 2014Mattias Lundholm, a Scania Kapcsolódó szolgáltatásokért és megoldásokért felelős alelnöke szerint a viselhető technológia még korai szakaszában van, ismertsége viszonylag alacsony. „Izgalmas lehetőséget látunk abban, hogy a karórát összekapcsoljuk a tehergépkocsi technikai rendszerével és az órán megjelenítjük az ott elérhető információkat.”

A Scania az órát a Sony Mobile-lal közösen fejlesztette ki, az alapja a Sony SmartWatch3, amelyet a Scania Flottakezelő Rendszerével (FMS) integráltak. Az órához szükséges egy Android rendszerrel működő telefon is. Így az adatok, valamint a járművezető teljesítménye valós időben, vezetés közben is látható.

ScaniaWatch 1-kA Scania projektmenedzsere, Jonas Svanholm hozzátette: „Olyan technológiát akartunk kifejleszteni, ami teljes egészében a járművezető „barátjaként” viselkedik. A jelenleg elérhető flottakezelő applikációink az üzemeltetők és tulajdonosok számára készültek. A Scania Watch egy további lépést jelentve segíti a járművezető napi munkáját.”

Az órák első limitált, 999 darabból álló kiadása a Black Griffin nevet viseli. A Scania további fejlesztéseket tervez, illetve új funkciókkal szeretné bővíteni a jelenlegi lehetőségeket, amelyeket egyszerűen rá lehet majd tölteni a készülékre.

„A jövőben az óra képes lesz információt adni például a járművezető pulzusáról is.” – tette hozzá Svanholm úr. „Ezáltal a járművezetők számára előbb-utóbb egy sor egészségügyi szolgáltatás is elérhetővé válik.”

Södertälje,Sweden Photo: Kjell Olausson 2014Az óráról további információ a weboldalon található, ahol a készülék meg is rendelhető: www.scania.com/watch


A Scaniáról
A Scania a világ vezető nehéztehergépkocsi-, autóbusz-, hajómotor- és iparimotor-gyártói közé tartozik. A vállalat tevékenységében a termékek mellett egyre nagyobb részarányt képviselnek a pénzügyi és egyéb szolgáltatások, amelyek költséghatékony szállítmányozási megoldásokat és maximális üzemidőt biztosítanak a Scania ügyfeleinek. A Scania több mint 40 ezer alkalmazottal mintegy száz országban van jelen. A kutatás és fejlesztés jellemzően Svédországban összpontosul, míg a termelés Európában és Dél-Amerikában folyik, az alkatrészek és komplett járművek gyártásának világméretű megosztásának lehetősége mellett. A 2013-as évben a vállalat értékesítési árbevétele meghaladta a 86 milliárd svéd koronát, míg nettó eredménye 6,2 milliárd svéd koronát tett ki.

Forrás: Scania
.

(Ezt a cikket 538 alkalommal tekintették meg.)

Vélemény, hozzászólás?